Vízummentesen utazhatunk Pekingbe és sanghajba

 Azok, akik egy harmadik országba beutazási engedéllyel és repülőjeggyel rendelkeznek, a pekingi nemzetközi repülőtéren, valamint a sanghaji Pudong és Hongqiao nemzetközi repülőtéren kérvényezhetik a vízum nélküli tranzitot.

A külföldi látogatók a 72 órás időszakban nem hagyhatják el a várost, további útjukat is csak onnan folytathatják. Az érintetteknek 24 órán belül jelentkezniük kell a rendőrségen, de a kereskedelmi szálláshelyen a szállásadó jelenti be őket. Sanghajban egyébként már érvényben volt egy 32 ország állampolgáraira érvényes hasonló – 48 órás – vízummentességi lehetőség, ezt bővítették most ki.

Az intézkedés célja a turizmus ösztönzése – közölte korábban Csi Li-hszia, a külföldiek ki- és belépéséért felelős ellenőrzési szerv helyettes igazgatója. A főváros ezzel összefüggésben több – két-háromnapos – turisztikai szolgáltatást kínál majd, és bővíti a vámmentes üzletek számát is a repülőtéren.

Pekinget évente körülbelül ötmillió külföldi turista keresi fel, és a hatóságok arra számítanak, hogy részben az új intézkedésnek köszönhetően a következő három évben számuk megduplázódik. Az eddigi tapasztalatok szerint a külföldi utazók átlagosan három napot, négy éjszakát töltenek Pekingben, s nagyjából ezer dollárt, vagyis kétszer annyit költenek, mint a hazai turisták.

A térségben Tokió és Szöul a két nagy nemzetközi tranzitközpont, de a szakemberek arra számítanak, hogy Peking is hamarosan felzárkózik melléjük. Értesülések szerint több külföldi légitársaság készül pekingi megállással növelni csatlakozó járatainak számát.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Vízummentesen utazhatunk Pekingbe és sanghajba" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*