Közeleg az uniós oltási bizonyítvány

Még nem tudni, mi alól kap mentességet az, akit már beoltottak MTI/Vajda János

Nyitottnak mutatkozott egy esetleges európai uniós oltási igazolvány bevezetésére az Európai Bizottság elnöke – idézte az MTI-t a 24.hu.

Üdvözlöm a görög miniszterelnök kezdeményezését – mondta Ursula von der Leyen a Ta Nea című athéni lapnak adott interjúban arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról a görög felvetésről, hogy akik megkapták a koronavírus elleni oltást, azokat lássák el hivatalos igazolással, amelynek a birtokában szabadon utazhatnának. Az EU-Bizottság elnöke ugyanakkor hozzátette az MTI tudósítása szerint, az európai szintű szabályozásról majd akkor lesz érdemes vitát nyitni, ha már a lakosság nagy része megkapta a vakcinát.

A magyar kormány már döntött arról, hogy védettséget igazoló okmányt vezet be, amelyet azok kaphatnak meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen vagy bizonyítottan átestek a betegségen. Azt még nem tudni, hogy ez az okmány mire jogosítja majd az érintetteket.