Vakcinaútlevelet tesztel a szingapúri légitársaság

Digitális koronavírus-igazolást tesztel a Singapore Airlines – írta a Techxplore alapján az infostart.hu.

A cikk szerint az úti okmány kísérleti jelleggel működik egyelőre, március harmadik hetében veszik majd használatba. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) fejlesztette alkalmazást a koronavírus-járvány miatti visszaesésből való kilábalás egyik eszközeként tervezi használni a Singapore Airlines. Az applikációban az utazók egészségével kapcsolatos információkat tárolnak majd, többek között arról, hogy végeztek-e rajtuk PCR-tesztet, vagy kaptak-e oltást koronavírus ellen. A Szingapúrból Londonba repülők tesztelhetik majd élesben az alkalmazást abban az esetben, ha március 15-28. közt ejtik meg utazásukat, és iOS operációs rendszerrel ellátott telefonnal rendelkeznek.

Nick Careen az IATA képviseletében a kísérleti programról elmondta: a szingapúri légitársasággal közösen végzett tesztidőszak, amely először próbálja ki élesben az IATA Travel Passt, segíthet abban, hogy a légi forgalom újra fellendüljön.