Olasz életérzés a Monarchia díszletei között bécsi kávéház-kultúrával. Ez Trieszt, a reneszánszát élő észak-olasz kikötőváros. A Monarchia, majd Itália kávéfővárosa.
Nekünk az észak-olasz Adria-partról Velence vagy a klasszikus üdülőhelyek, Bibione, Jesolo ugranak be. Az osztrákoknak viszont Trieszt. Nosztalgiával gondolnak a Monarchia tengerkereskedelmi és kávéipari központjára. Otthon érzik magukat a bécsi Ring építészete és kávéházai által meghatározott belvárosban.
Az osztrák kávékreációk mára olasz neveket vettek fel és vannak helyi specialitások is. Az espresso Triesztben nero, a cappucciono pedig caffèlatte. A helyiek kedvence a capo in B, espresso macchiato (rövid kávé kevés tejhabbal) pohárban (in Bicchiere). Készítői között világbajnokot is választanak. Az aktuális egy fiatal barista (Mennyivel jobban hangzik az olasz kifejezés, mint a presszóskisasszony…), Ebe Sai Crescente, a Home-Sapore di Casa pultja mögül. A giaccio (jég) is trieszti specialitás: espresso csepp tejjel a közepén (jéghegy a kávétengerben).
A kreációk végtelen sora teheti, hogy a triesztiek a kávéfogyasztás olasz rekorderei, évi 1300-1500 csészének megfelelő 10 kilóval.
Kávékörút a kiváló feketék földjén
Kihagyhatatlan a Tour del caffè, tematikus vezetés a legkülönlegesebb kávéházakba és az osztrák, olasz kávé-történelembe. „Bárhol kezdhetnénk a kulturális ivászatot. Triesztben még a kioszkokban és a külvárosi kocsmákban is jó kávét főznek” – mondja vezetőnk.
Kiindulópontunk a Piazza Unitá d’Italia (Olasz egység tere), a város központja. Három oldalát Bécs homlokzatai, a negyedik a tenger és a kikötő határozza meg. A triesztiek nyáron a kávézók teraszain, télen a panorámaablakokon keresztül csodálják ahogy a látvány egyesíti a Monarchiát Itáliával. Az 1839 óta működő Caffé degli Specchi-be térünk be. Vezetőnk giaccio-t rendel, jómagam a capo in B-t ízlelem meg. Az 1839 óta üzemelő kávéház különös nevét (Tükrök kávézója), egy akkoriban, az újságok elterjedése előtt bevett szokásról kapta: a híreket, üzeneteket nyilvános helyeken tükrökre írták.
A Caffecdegli Specchi Fotó: caffedeglispecchi.it
Kávétörténet séta közben
A kávézás után megállunk VI. Károly a teret uraló szobránál. A triesztiek a Habsburg császárnak köszönhetik, hogy kikötőjükön keresztül bonyolódott a Monarchia kávébab-kereskedelme, miután 1719-ben vámszabad területté tette. A VII. mólónál máig évi 2,5 millió tonna kávébabot tesznek partra 60 kg-os zsákokban.
Napjainkban 50 kávéfeldolgozó működik Triesztben a global player-ektől, mint az Illy, a családi manufaktúrákig. Bár az 1933-ban alapított holding is máig családi vállalkozás. 1230 alkalmazottjából 400 dolgozik Triesztben, köztük professzorok, mert az Illy kávétudományi tanszéket is finanszíroz a trieszti egyetemen.
Mi a Sandalj-család három generáció óta, a Canale Grande partjánál üzemelő manufaktúráját keressük fel. 40 ország kistermelőitől szerezik be kávébabot, majd félig feldolgozva Európa legjobb kávékészítő manufaktúráinak, illetve készen kávéházainak adják el. A fogyasztók mégsem ismernek a márkát, mert a kiskereskedelemben nincs jelen.
| Canale Grande di Trieste Velencéhez hasonlóan Trieszt belvárosát egy „Nagy-csatorna” határozza meg. A XVIII. században készült el – talán nem véletlenül – egy velencei építész irányítása alatt, hogy közvetlenül a belvárosba lehessen vinni a hajón érkező árut. |
Egy espresso a szecesszió, egy pedig az irodalom jegyében
Sandalj kávéból készülnek a kreációk a Caffé Tomaseo-ban. Ólomüveg, aranyozott tükrök, márványasztalok, kristálycsillárok, stukkó és tölgyfaborítás – 1830-as alapításával a legnagyobb múltú és talán legelegánsabb kávézó Triesztben. Kávéból megártana még egy, ezért a helyben készülő, dekoratív és finom cukrász- és péksütemények közül választok. Ahogy a bécsi kávézókban, életlap is van az előételekkel, levesekkel, főfogásokkal.
Caffé Tomaseo Fotó: Friuli Venezia Giulia
Akinek ennyi Bécs se elég az Adria partján, tavaly nyár óta Triesztben is betérhet a Caffé Sacher-be.
A Caffé San Marco a Bécsben született stílus, a szecesszió jegyében kialakított belső architektúrájával, valamint azzal büszkélkedhet, hogy James Joyce törzshelye volt. Az ír irodalmár itt írta Ulysses-t, ami minden bizonnyal a világirodalom nem kevés mindenki által ismert, de alig valaki által olvasott regényei közé tartozik. A kávéház méltón ápolja irodalmi múltját: könyvesbolt is, ahol nyugodtan leülhetünk olvasgatni a kínálatból, kávé, édes, vagy sós sütemények, esetleg egy komolyabb étel mellett.
A séta során vezetőnk többször felhívja a figyelmet az emléktáblákra, amikkel a triesztiek a múlt nagyjait a jelenbe integrálják. James Joyce különösen a kezükre játszik. Sokat költözött és így tucatnyi házfal hirdetheti, hogy „itt élt az ír irodalmam legismertebb alakja”. Arról persze hallgatnak a feliratok, hogy bérletidíj tartozások miatt volt kénytelen a lakhelyváltoztatásokra. A XX. századi olasz irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, Italo Calvo szintén ezer szállal kötődik a városhoz. A futurista költő és forradalmár, Gabrielle D’Annunzio nélkül pedig nem lehetne megírni Trieszt történetét. Az I. világháború végén szabadcsapatokkal akadályozta meg, hogy Jugoszláviához kerüljön a város.
Kultúrák és konyhák találkozása
A 228 ezres Triesztben az olasz és olasztrák mellett a szlovén kultúra is otthon van. A sosem volt nagyszámú közösség tagjai a német ajkú Monarchia bukása óta eltelt száz év alatt eltűntek a lakók közül. A tősgyökeres szlovéneket viszont hallani az utcán. Különösen a belváros feletti, a tengerre csodás kilátás nyújtó hegyoldali városrészben, ahova a közeli szlovén határig közlekedő fogaskerekűvel juthatunk fel. A szlovének a város étel-specialitásának sokszínűségéről gondoskodnak. A belvárosi hentes-deli és bisztró, a Palato bizonyítja, hogy a mediterrán, zöldséges, halas olasz és az alpesi, húsos, krumplis szlovén konyha jól megfér egymás mellett. A soktucat fajta szalámit és sajtot csak megcsodáljuk. Egy trieszti specialitást viszont meg is ízlelünk: a cotto in crosta hatalmas főtt sonka ropogós kenyérbundában, amit szeletelve árulnak.
A Jerian pékség a szlovén kenyérkultúra trieszti otthona. Specialitása a putizza (potica), a kelttésztából készülő szlovén bejgli. Az olasz Michelin kalauz, a Gambero Rosso évek óta a legkiváló értékeléssel jutalmazza. Nehéz ellenállni a mazsolás, vaníliás molnárkaként leírható pinza tristina édes csábításának is.
Tengerparti ejtőzés télen is
Élménybeszámolómból kitűnhetett, hogy a túrát alatt garantáltan jóllakunk. Ejtőzésként adja magát a tengerpart és az úszkálni az Adriában. Ha csak kiterítünk egy törülközőt a homokban, nyilvánvaló lesz, hogy turisták vagyunk. Az Olaszországban elsőszámú illemszabálynak számító bella firura (elegancia), a Monarchia díszletei és hagyományai között élő triesztieknek különösen fontos. Amiről a tengerparton a stabilimento gondoskodik. Strandfürdőként fordíthatnánk le: öltözőkabinokat, zuhanyzókat, nyugágyakat, asztalokat, napernyőket és az elmaradhatatlan bárt magában foglaló létesítmény. Az elsők a múlt század hajnalán nyíltak és máig a város üzemelteti őket.
Az 1903 óta működő Bagno El Pedocin házirendje a nemzetközi sajtót is bejárta. A Bauhaus öltöző- és zuhanyzópavilon közepénél fal húzódik a strandon át a tengerig; egyik oldala a férfiak, másik a nők fürdőhelye. A napjaink political correctness-ére fittyet hányó triesztiek mentségére szóljon, hogy a szabály az alapítás évéből származik. Akkoriban az is revolúció volt, hogy elegáns hölgyek és urak fürdőruhát öltöttek, persze szinte az egész testet elfedőt. A szabály betartására a jog, illetve a népakarat kötelez: a II. világháború után a triesztiek referendumon döntöttek a koedukáció ellen. Máig tiltakozást vált ki, ha az önkormányzat a szeparált fürdőzés megszüntetését veszi tervbe – különösen a hölgy vendégek körében. Sőt, a női területre tévedő férfiakat az idősebb dámák rend szerint a saját oldalukra zavarják. Talán nem meglepő, hogy a talján uraknak a fordított esetek örömet okoznak.
Fotó: intrieste.com
Nyári napokon 1500-an is felkeresik az El Pedocin-t, ahova mindössze 1,50€ a belépő. A strandfürdő télen is várja a vendégeket. A fürdőszezonon kívül – a Monarchia eleganciájával élve – helioterápiára, amit napjaink olaszai csak a prendere il sole (napozás) kifejezéssel illetnek. Napsütötte órákból télen sincs hiány, a napozás pedig legalább annyira része a trieszti identitásnak, mint a kávé.
| Olasz bar vs. bécsi kávéház A kávéházakat jól ismerjük, a bar-t viszont érdemes bemutatni az Olaszországot kevéssé ismerőknek. Leginkább a presszó szóval lenne illethető magyarul, ha annak nem lenne szocreál zöngéje. Olaszországban a bárok jellemzően reggeltől estig nyitva vannak, és a kávé mellett alkoholos italokat, valamint reggel édes péksüteményeket és foccaccia-t, délben és este pedig bartól függően sós finger food-ot, vagy akár komolyabb meleg ételeket is kínálnak. A bárok az olasz társasági élet legfontosabb színterei. Szinte nincs olyan olasz, aki ne térne be legalább naponta egyszer egy bárba, és akinek ne lenne törzshelye. Reggel beugoranak egy espressora, cappuccionora, croissant-ra (cornetto), délben egy szendvicsre, este pedig egy aperol spritz-re (férfiak is isszák!), hogy megbeszéljék a nap történéseit. |
Petrus Szabolcs
Címlapfotó: youtube/friuliveneziagiulia.turismo
