Ferenc pápa június 1-jén tart Csíksomlyón szabadtéri szentmisét

Csíksomlyó - Makovecz Imre Hármashalom oltára

Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa – közölte az MTI-vel Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense.

A pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani – mondta Oláh Zoltán.

Mivel a pünkösdi búcsú az idén egy héttel későbbre, június 8-ára esik, magánbeszélgetésekben felmerült a két esemény összevonásának lehetősége. Leszögezte: erről azonban még nem született döntés, amelynek meghozatalában Jakubinyi György érsek és a csíksomlyói ferencesek illetékesek. Hozzátette: nagy örömmel fogadták a pápa látogatásának hírét a főegyházmegyében, amelynek ezeréves történelme során ez lesz az első pápalátogatás.
Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke nagy kihívásnak nevezte a pápalátogatás megszervezését, hiszen várhatóan több százezer embert kell fogadniuk, ezért már most elkezdik a készülődést. Az önkormányzati vezető a magyar és a román diplomácia sikereként értékelte, hogy a pápa nem csak „villámlátogatásra” érkezik, hanem három napot tölt Romániában.

A román elnöki hivatal és a Vatikán pénteken jelentette be, hogy Ferenc pápa május 31. és június 2. között Romániába látogat. A katolikus egyházfő Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), a romániai görögkatolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is elmegy.