Párizs és Berlin még közelebb kerülnek egymáshoz, mert megszületett az első olyan vasúti útvonal, amely közvetlenül összeköti a két főváros központját. A gyorsaság garantált: az új vonalon nagysebességű ICE vonatok közlekednek.
A német Deutsche Bahn elindítja a Párizst és Berlint összekötő, nagy sebességű nappali vonatot. Az új útvonal gyorsabb, közvetlen és napi utakat ígér a főváros között, ráadásul versenyképes áron. Korábban a napközbeni utazás Párizs és Berlin között átszállással járt, és általában 9 és 10,5 óra között tartott – írja az Euronews . A két főváros között közlekedő ÖBB Nightjet éjszakai vonat pedig körülbelül 13 óra 15 alatt teszi meg a távot de csak hetente háromszor – kedden, csütörtökön és szombaton – indul.
Az új közvetlen vonatjárat naponta közlekedik, és körülbelül nyolc órát vesz igénybe az út. A Paris Gare de l’Est pályaudvarról 9:55-kor indul, és 18:03-kor érkezik a Berlini Hauptbahnhof-ra. A másik irányba a vonat 11.54-kor indul és 19.55-kor érkezik. A vasúttársaságok szerint ez az első vonatösszeköttetés, amely „a városközponttól a városközpontig” köti össze a két fővárost.
Az új nagysebességű ICE vonat éppen karácsonykor indul és útközben Strasbourgban, Karlsruhéban és Frankfurtban áll meg. A jegyek már kaphatók, 59 eurótól egy útra.
„Ez a kapcsolatteremtés hozzájárul két országunk közös céljához: a szén-dioxid-mentes mobilitás elősegítéséhez ” – üzente a Twitteren Alain Krakovitch, a TGV-Intercités ügyvezető igazgatója, miután szeptemberben bejelentette az új szolgáltatást. „A repülőhöz képest a Berlin és Párizs közötti vonatút a szén-dioxid-kibocsátásnak csak egy századát termeli” – tette hozzá.
Érsek M Zoltán
Fotó: int.bahn.de