Jó hír érkezett a Dubajba és az átszállással tovább utazók számára: május 22-től újraindítja Budapest és Dubaj közötti járatait a flydubai. A járatokat a légitársaság még márciusban függesztette fel a térség geopolitikai helyzete miatt, most azonban ismét elérhetővé válik a közvetlen összeköttetés.
A menetrend szerint a flydubai június 24-ig heti három alkalommal közlekedik Budapest és Dubaj között, szerdán, pénteken és vasárnap. A Budapestről induló járatok este 22:40-kor szállnak fel, és helyi idő szerint reggel 6:15-kor érkeznek Dubajba, míg a Dubajból induló gépek 17:40-kor startolnak és 21:40-kor érkeznek a magyar fővárosba.
A légitársaság tervei szerint júliustól ismét visszaállhat a napi üzemelés, ami a nyári szezonban új lendületet adhat a Dubaj iránti turisztikai és üzleti forgalomnak. Az elmúlt hónapok járatszüneteltetése jelentős kihívást okozott az utazási irodák és az utasok számára is, hiszen számos átfoglalásra és módosításra volt szükség.
Az újraindulás mellett a flydubai egy új szolgáltatást is bevezetett, amely tovább erősítheti Dubaj vonzerejét az átszálló utasok körében. A Complimentary Dubai Stopover program keretében azok az utasok, akik hosszabb dubaji csatlakozási idővel utaznak tovább, bizonyos feltételek mellett ingyenes, 24 órás szállodai tartózkodást kapnak Dubajban.
A kezdeményezés célja, hogy az átszállás ne csupán várakozás legyen, hanem lehetőség arra, hogy az utasok rövid időre felfedezzék Dubaj különleges hangulatát és látnivalóit. A program első szállodai partnere az Accor Group, amely hat, a repülőtér közelében található szállodával csatlakozott a szolgáltatáshoz.
A Complimentary Dubai Stopover jelenleg kiválasztott piacokon, fokozatos bevezetéssel működik, a teljes nemzetközi kampány pedig június elején indul el a flydubai online és közösségi médiafelületein.
A légitársaság szerint az új szolgáltatás jól illeszkedik abba a stratégiába, amelynek célja, hogy az utazás ne csupán közlekedést jelentsen, hanem önálló élménnyé váljon az utasok számára.
