A hosszú utazás utáni hangulatot értelemszerűen javította, hogy a papeetéi Faaa repülőtéren a virágokat lengén öltözött, ringó keblű, tejcsokoládé-színű lányok tűzték a hajunkba, miközben a több mint 20 fokos éjszakai meleg és a tenger felől érkező szellő, már a másnapi önfeledt fürdőzés lehetőségét vetítette előre.
Az éjszakában, a színes lámpafüzérekkel kivilágított tengerparti Pomare Boulevardon, azonnal Tahiti varázslatát kerestük: a mítoszt, amely évszázadok óta körülveszi a Csendes-óceánnak ezt a szépséges szigetét. A repülőgépen Tahitiról vetített filmek már eleve felcsigázták kíváncsiságunkat a Gauguin vásznairól ismert vahinék, a tahiti nők iránt, a pálmafákkal szegélyezett bulváron azonban csak pillanatokra tűnt fel néhány női arc – azok is inkább afféle éjszakai pillangók lehettek…
Reggel pedig, amint kiléptünk a városházával szemben lévő szállodánk erkélyére, a rohanó Renault-ok és Peugeot-ok áradatát szemlélve azonnal a trópusi Párizs modern valóságában érezhettük magukat. A festőzseni vahinéire egyelőre csak a közelben lévő Rue Gauguin utcatábla emlékeztetett, no és a sarki butik előtt a festő képeinek színes nyomatával díszített kendők… A mai vahinék többsége ugyanis már – némiképp illúzióromboló módon – a világdivat szerinti csinos ruhákban jár, és csak bőrük színéről meg a hajukba tűzött piros hibiszkuszról ismerjük fel őket.
A kínai tulajdonú Le Mandarin éttermében tipikus francia reggeli várt bennünket, bagettel és természetesen méregdrágán. Gyümölcsöt viszont az utca végében lévő piacon, az emeletes Marché kofáinál vásároltunk, ahol akkora a választék a csábítóbbnál csábítóbb, frissen szedett és teljesen érett banánokból, mangókból, papajákból, hogy bizony a legszívesebben mindent megvettünk volna. Tahiti azonban nem olcsó: az árak a franciaországinak a dupláját is elérik! Jelzésértékű, hogy Francia Polinéziában az anyaországi állami fizetéseket, nyugdíjakat 1,8-cal, vagyis közel kétszeresével szorozzák! Viszont borravalót nem szokás adni.
Errefelé a fákon ingyen terem az uru, a kenyérfa gyümölcse: a rücskös héjú, gyerekfej nagyságú zöldség azonban nyersen teljesen élvezhetetlen. Meghámozva, szeletelve és olajban kisütve viszont éppen olyan, mint a krumpli. A Marchéban néhány étterem ezzel is várja a vendégeket.
A városban sok a kínai vendéglő, de ne hagyjuk ki természetesen a polinéz ételeket kínáló francia restaurantokat se. Az éttermekről a francián kívül angol nyelven is kérhetünk prospektust, sőt térképet is a tengerparton lévő Tahiti Manava turistaközpont csinos és barátságos kisasszonyaitól. Ebből az is kiderül, merrefelé van esélyünk megkóstolni egy igazi tahiti vacsorát, a maaa tahitit, amit az ahimaának vagy umunak nevezett földkonyhában készítenek: a gödör felforrósított kövein banánlevelekbe tekerve sütnek halat, húsokat, édesburgonyát, urut, banánt.
Fekete és igazgyöngy
Az első nap általában a tájékozódásé, a piacé és a tengerparté. A Vaima Centerben sokféle üzletet, éttermet, jegyirodát találhatunk, köztük ékszer- és gyöngyüzleteket is. A fekete igazgyöngy a turizmus után Francia Polinézia második legfontosabb bevételi forrása. A távolabbi szigeteken mintegy félezer kagylófarmon tenyésznek gyöngykagylót, amelynek nagy része kínaiak kezében van. Itt várja a látogatókat a kínai származású Robert Wan gyöngymágnás által alapított gyöngymúzeum, ahol végigkísérhetjük az igazgyöngy históriáját.
A tengerpartra néző La Rétro kávéház teraszán üldögélve-nézelődve elkölthetjük könnyű ebédünket – például egy sült halas szendvicset, trópusi gyümölcssalátával meg kávéval. A közelben tucatnyi kis francia büfét találhatunk és az egyetlen McDonald’s éttermet. Ha sikerül átvergődnünk a négysávos Pomare bulváron, a parton, a jachtkikötő mentén visszasétálhatunk Papeete központjába. Amikor Cook kapitány 1769-ben hajóival horgonyt vetett a szigetnél, itt még nem volt település. Csak fél évszázaddal később fedezték fel a kikötéshez kínálkozó öblöt, és akkor kezdték építeni Papeete első kunyhóit, amely két évszázad múlva, a hozzá kapcsolódó környékbeli településekkel együtt, már százezer lakosú városként várja az utazót!
A fényes kis óceániai Párizsban esténként, a tengerparti promenádon zenekar játszik, és ezrek ülnek a padokon meg az ilyenkor ide gördülő kis mozgó éttermek asztalainál – a valóban suhogó pálmák alatt. A hőmérséklet éjszaka sem süllyed 18-20 °C alá, nappal pedig árnyékban kellemes 26 °C körüli az átlag, időnként enyhe szellővel. Vagyis paradicsomi éghajlat.
Teherautóbusz romantika
Tahiti alakja a 8-as számhoz hasonlít: a nagyobbik, kör alakú sziget a Nagy-Tahiti – Tahiti Nui –, a kisebbik a Kis-Tahiti – Tahiti Iti. A nagyobb „kör” partján halad a Route de Ceinture, amelynek minden jelentősebb pontját piros-fehér kilométerkő jelzi. Ez a PK: point kilométrique. A 0. PK Papeete központjában, a római katolikus katedrálisnál van: innen indul az északkeleti és a délnyugati parti országút, amelyek Taravaónál találkoznak. A Tahiti Nuit legolcsóbban a Papeetéből induló truck-busszal járhatjuk körbe.
A „le truck” a teherautó platójára szerelt buszkarosszéria, benne kétoldalt és középen egy-egy hosszú paddal. A jegyet a buszvezető árulja. Ez a legérdekesebb közlekedési eszköz és a szigetlakókkal való találkozóhely a turisták számára.
A parton sokfelé találunk olcsó kis hoteleket, bungalókat, sőt, még a tengerbe épített vendégfogadókat is, amelyekből az üvegpadlón át megcsodálhatjuk a lagúnák élővilágát.
Likőrös üveg a síremléken
Az északkeleti úton, a 4,7 PK-nál, a part közelében virágzó hibiszkuszbokrok közül emelkedik ki a tömzsi világítótoronyra emlékeztető szürke építmény, a V. Pomare, Tahiti utolsó uralkodójának sírja. Tetején egy nagy flaskó látható. Hogy valójában miért került oda ez a likőrös üvegre emlékeztető urna? Bizonyos, hogy V. Pomare az alkohol rabja volt, és ez közrejátszott abban, hogy a sziget a franciák kezébe kerülhessen…
Néhány kilométerrel keletebbre, a Matavai-öbölnél, a 10. PK-nál nyúlik a Csendes-óceánba a híres Vénusz-pont. Mindkettő bekerült Tahiti történelmébe – érdemes tehát megállni itt, a karcsú világítótoronynál, hiszen ez Tahiti egyetlen ilyen létesítménye. A korallgáttal védett öbölben kötöttek ki Tahiti első felfedezői. James Cook hajói háromszor vetettek horgonyt a Matavai-öbölben. Tudósokkal 1769-ben innen figyelte a Vénusz bolygó útját – ezért is kapta a tengerbe nyúló földnyelv a Vénusz nevet.
Itt kötött ki a legendás Bounty is: matrózai innét indulva lázadtak fel Fletcher vezetésével és vetődtek el Pitcairn szigetére. És még egy dátum, amire egy fémből emelt emlékmű figyelmeztet: 1797-ben itt szálltak partra az első protestáns misszionáriusok. Ma a tahitiak többsége protestáns, ám szinte mindenki hisz még a tupapaunak nevezett holtak szellemében! (Éjjel lámpát égetnek a lakásban a tupapau távol tartása érdekében…)
A 22. PK-nál, a hegyoldal mentén kanyarodó út alatt, csaknem percenként nagy robajjal, sípolva tör ki egy vízsugár: a sziklák közötti természetes üregbe szorult levegőt vízzel együtt préseli a magasba a tenger hulláma. Innen leginkább vagy négykerék-meghajtású terepjáróval érdemes a sziget belsejébe indulni, és így egy bambuszerdőn át gyönyörű vízesésekhez juthatunk. Tahiti legmagasabb hegyének, a 2241 méteres Orohenának meghódítására azonban csak a gyakorlott hegymászóknak érdemes vállalkozniuk.
A szabad szerelem vahinéi
A 39. kilométerkőnél érjük el Hiiaa-t, ahol 1768 áprilisában Bougainville két hajója kikötött. Ő hozta az első beszámolót a sziget paradicsomi szépségéről és a szabad szerelemről híres csodás vahinéiről Európába. A francia admirális élményeiről írt könyve alapozta meg Tahiti máig élő mítoszát: a sziget lányai fátyolszerű lenge öltözékben, virágfüzérrel díszítve, majd ruhátlanul kapaszkodtak fel a horgonyt vetett két francia hajóra, hogy szerelemmel viszonozzák a tengerészektől kapott ajándékokat.
Bougainville végül megengedte matrózainak, hogy a szigetre lépve közelről is megismerkedjenek a gyönyörök világával. A legenda szerint a hajószakács például egy csodaszép lánnyal szerelmeskedett a bokorban, amikor meglepve vette észre, amint a szigetlakók körülállva őket, nevetve konstatálták, hogy az európaiak szerelmi szokásai nem térnek el a tahitiakétól… Az admirálist a főnök házában egy virágfüzérrel díszített, tetovált testű meztelen szépség várta. Nem véletlenül írta Bougainville Tahitiról: „Mindenütt a szerelem törvénye uralkodik… ez a valódi boldogság”.
Ha a mai utazó nem is számíthat efféle élményekre, továbbautózva hamarosan elérheti Taravaót, ahonnan érdemes felhajtani a Tahiti Iti egyik magaslatára épített kilátóponthoz, ahonnan nagyszerű panoráma nyílik a szigetre és az óceánra. Visszafelé pedig a déli parton érdemes elindulni Papeetébe. Mivel a kilométereket a fővárostól számolják, a visszaúton először az 51,2. PK-nál álltunk meg: a Tahiti növényvilágát bemutató botanikus kertnél és a benne lévő Gauguin Múzeumnál.
A francia festőzseni 1891 és 1903 között élt Tahitin meg Hiva Oán. Világhírű festményeinek azonban csak a másolatait láthatjuk az életét bemutató múzeumban – az eredeti műveket a világ nagy képtáraiban őrzik. Mégis érdemes megnézni a termekben kiállított festményeket, dokumentumokat, mert Paul Gauguin alkotásaival végigtekinthetjük az egy évszázaddal ezelőtti Tahiti életét is. Ha originális festménnyel nem is találkozhatunk, a kertben áll néhány eredeti tiki: kőből faragott ősi istenség.
Nyakában a király
Az Arahurahu marae a 22,5. PK-nál érhető el az út közelében. A marae a polinézek kultikus imádkozó-, áldozóhelye – szabadtéri templom. Négyzet alapú kőszínpad, rajta ahuval, oltárral, ahol a törzsi főnökök, uralkodók avatását, választását, házasságkötéseket, társadalmi gyűléseket rendezték. Az Arahurahu marae-t 50 méteres hosszúságával az egyik legnagyobbnak és – mivel egy völgyben épült – a legszebbnek tartják Tahitin.
Egy hídnál, a 15. PK közelében érdemes letérni az útról: itt találjuk „Tahiti és szigeteinek múzeumát” – Polinézia egyik legjobb történelmi és néprajzi gyűjteményét. Parkjában egy marae van, amelyen látogatásunk idején éppen iskolás gyerekek gyakorolták a júliusi Heiva-fesztiválon bemutatandó ősi ceremóniát. A modern épületben elhelyezett múzeum körbejárása több órát is megér. Első pillantásra egy festmény ragadott meg: tahiti férfi nyakában ül a sziget egyik uralkodója. A magyarázatot Cauchois Hinanui, a csinos muzeológus adta: – Ahová egy tahiti király a lábát letette, ott az ősi törvények szerint a föld az ő tulajdonába került! Legfőbb urukat, az ariit ezért gyakran a vállukon hordozták.
Punaauia település előtt, a 11. PK-nál a Lagoonarium várja az utazót. Egy óriási cápa szájához hasonló kapun belépve lépcsőn ballagtunk le a tengerszint alá. A lagúna rácsokkal, hálókkal elkerített részében egy alagút ablakain át figyelhettük a nagyfogú cápákat, teknősöket, a háromméteres morénákat, a zöld Napóleon-halakat és az óceán más élőlényeit. Akinek ezután gusztusa van rá, a Lagoonarium mólójáról betérhet a Bligh kapitány nevét viselő elegáns étterembe, ahol a tenger gyümölcseiből, mindenféle vízi lényből készült ebédet fogyaszthat.
Innét jóllakottan sétálhatunk tehát egy kilométernyit Punaauiában arra a helyre, ahol egykor (1897–98-ban) Gauguin élt második tahiti vahinéjával, a 14 éves Pau’urával. Fából, nádból emeletes házat épített magának, és elhatalmasodó betegsége ellenére ez a két év volt talán legtermékenyebb festői korszaka. Pau’ura gyakran állt neki modellt. Róla festette a híres Nevermore (O Taiti – Soha többé) című festményét és a Manet Olympiájára emlékeztető aktképet, A szépség királynőjét. Porrá lett egykori házára azonban ma már csak a közeli iskolán lévő felirat emlékeztet.
Hamarosan Tahiti egyetlen, ám alig tíz kilométeres autópályáján roboghatunk a vízparton épült elegáns szállók, majd a legnagyobb gépek befogadására is alkalmas Faaa repülőtér mellett Papeetébe.
Sok-sok Miss Tahiti
A turisták többsége csak néhány napot tölt ebben a nyüzsgő fővárosban, azután innen indulnak valamelyik másik szigetre – a komppal vagy kishajóval fél óra alatt elérhető Mooreára, a páratlan szépségű, lagúnákkal, korallgátakkal körülvett Bora Borára vagy Tuamotu valamelyik szigetére. Mindenütt napsütés, kéklő tenger, trópusi paradicsom. És mindenütt vahinék – a csodálatos tahiti nők, akiket oly buzgalommal örökített meg vásznain Gauguin. Sok külföldit még ma is ez vonz Tahitira, ezt keresi és meg is találja: a tamurét táncoló rafiaszoknyás lányokban éppúgy, mint a piaci árusokban vagy a tengerben fürdőző vahinékban. Egy gyöngyüzlet virágkoszorús eladólányait meg is kérdeztük: szépségkirálynő-választásra készülnek? Szerintünk minden tahiti lányban egy Miss Tahitit látni!
Tények
Francia Polinézia a Csendes-óceán közepén, az Egyenlítő közelében, 35 szigetből és 83 atollból – korallszigetből – álló 4000 négyzetkilométeres terület – 5 millió négyzetkilométernyi óceáni gazdasági zónával. Lakossága 240 ezer, ebből 160 ezren Tahiti szigetén élnek, 83 százalékuk polinéziai, 12 százalékuk európai. Francia Polinézia ma Franciaország autonóm tengerentúli területe, lakói francia állampolgárok, akik 2 képviselőt küldenek a francia nemzetgyűlésbe és egy szenátort a szenátusba. Fővárosa Papeete. Fizetőeszköze a CFP (francia óceániai frank), 1 euró kb. 120 CFP.
A turistaközpontban a szálláslehetőségekről és a közeli szigetekre szóló kirándulásokról is kaphatunk tájékoztató füzeteket. Az Air Tahiti akciós repülőjegyeiről pedig már odaérkezésünk napján érdemes érdeklődni, ugyanis csak háromnapos Tahitin való tartózkodás után vehetjük igénybe például a Bora Borára, Raiateára vagy a messzi Hiva Oára szóló jegyeket. Papeetében a tengerparton és a közeli belvárosban is több jó szálloda található. Kétágyas szobát 3 csillagos hotelben Papeetében 15-25 ezer forintnak megfelelő összegért találhatunk, reggeli nélkül. A sziget távolabbi részein pedig akár ennek a feléért is lakhatunk, méghozzá reggelivel és vacsorával – a vendégházakban.
Legyél az első hozzászóló "Vahinék, fekete gyöngyök, kenyérfák" című cikkhez