Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, így idén júniustól immár egy hetedik kínai nagyváros, Sencsen is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, ahova hetente két járat is fog közlekedni – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.
A tárcavezető a Vang Veng-tao kínai kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalását követően közölte, hogy új közvetlen légi összeköttetés jön létre a két ország között, júniustól Budapest és Sencsen között heti két járat fog közlekedni.
„Ez azt jelenti, hogy júniustól tehát hét kínai város lesz elérhető közvetlen légijárattal Budapestről, 19-re nő a légijáratok száma hetente, ez már másfélszer annyi, mint a Covid előtti időszakban volt, és jóval több, mint bármely más közép-európai repülőtér, illetve város elérhetősége Kínából” – mutatott rá. Mindössze előző nap jelentették be, hogy idén nyártól Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, nem sokkal korábban pedig a járatindítást Kuangcsouba. (MTI)