„A Duna folyása ihlette” – megújult a Mastercard ferihegyi várója

Az elmúlt hónapokban teljeskörűen megújult és 2023. február 1-től újra várja az utasokat a Mastercard Premium Lounge a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A fizetéstechnológiai cég új partner bevonásával nem csak a váró megjelenését, de az ott elérhető szolgáltatásokat és az étel-ital kínálatot is frissítette.

Kényelmes és modern belső tér, megújult ételkínálat meleg ételekkel és vegetáriánus opciókkal, széleskörű italkínálat kávéval, teával, üdítőkkel és dedikált bárpulttal: csak néhány példa, hogy mi várja azokat a Mastercard Premium kártyabirtokosokat, akik 2023. február 1-től veszik majd igénybe a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér SkyCourt emeletén található Mastercard Premium Lounge-ot.

„A Mastercard Premium Lounge évek óta óriási népszerűségnek örvendett a kártyabirtokosok körében, de úgy éreztük, ideje megújítani és azokhoz az elvárásokhoz igazítani, amit a Mastercard a prémium területen képvisel. Ez a folyamat egyaránt érintette a megjelenést, amit Budapest folyója, a Duna inspirált, de az anyaghasználatot is, amely során igyekeztünk a természetes anyagokra és fényekre helyezni a hangsúlyt. Természetesen a kínálatban elérhető ételek-italok minőségét, illetve a plusz szolgáltatásokat is szeretnénk még magasabb szintre helyezni” – mondta Szalkai Réka, a Mastercard magyarországi marketing igazgatója.