Adventi forgatag múzeumünneppel és jégpályával – Hétvégi programajánló

 

Mivel karácsony már mindjárt itt van, természetes, hogy a rendezvények tekintetében idén is  minden az év kiemelkedő ünnepéhez kötődik.

 

Székesfehérvár

Adventi műsorra hívja az érdeklődőket a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ az Öreghegyi Közösségi Házba. A december 15-én, pénteken öt órakor kezdődő rendezvényen Szőcs Henrik ad zongorakoncertet, majd hat órától az Apolló Színház tagjai Charles Dickens híres Karácsonyi ének című kisregényének színpadi feldolgozását adják elő.

Szőcs Henrik a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában végezte a tanulmányait Kárpáti Ágnesnél. Ezután a Zeneakadémián tanult, s diplomaszerzése óta koncertezéssel és zongorakísérettel foglalkozik. December 15-i zongorakoncertjének címe: Karácsonyi énekek. Az áthallás nem véletlen, hiszen Charles Dickens Karácsonyi ének című kisregényének történéseit szeretné zongoradarabokból összeállítani. Az 1800-as évek két híres németajkú zeneszerzőjének, Robert Schumann-nak és Franz Schubertnek zongoradarabjait vegyíti beszédekkel, így gyerekek és idősebbek is élvezhetik.

A koncert után a résztvevők 18 órától az Apolló Színház előadásában tekinthetik meg Ebenezer Scrooge, a kapzsi és szívtelen öregúr pálfordulásának történetét Charles Dickens Karácsonyi ének című művének színpadi feldolgozásában. A fösvény és mogorva vénembert egész életében csak a pénz érdekelte, mígnem egy karácsony alkalmával meglátogatta a múlt, a jelen és a jövő karácsony szelleme, akiktől lehetőséget kap átértékelni az életét, hogy végül megváltoztassa a saját, és a környezetében élők sorsát is.

A belépőjegyek ára 1000 Ft/fő.

Adventi vásár a Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjaival a Püspöki Palota udvarában és a Fő utca Fehérvári Kézművesek Egyesülete fa házikójában.

A Püspöki Palota Adventi vásár nyitvatartása:

december   9-én és 10-én 10-19 óráig

december 16-án és 17-én 10-19 óráig

december18-tól 22-ig minden nap 15-19 óráig.

Siófok

  1. december 15-én (pénteken) 10.00 órakor megnyitja kapuit a siófoki panorámás jégpálya a Nagystrand területén. 2023. december 15-2024. február 4. között minden érdeklődőt vár Siófok város jégpályája a Nagystrand területén, ahol  380 m2 jégpályán és 100 m2 jégfolyosón hódolhatnak kicsik és nagyok a korcsolyázás örömeinek, hangolódhatnak az ünnepekre.

Nyitvatartási idő:

Tanítási napokon:                                                      14.00-20.00

Hétvégén, ünnepnapokon és tanítási szünetben:       10.00-20.00

December 24.:                                                           10.00-14.00

Debrecenben Mézeskalács házikóval, mikulásgyárral és téli templommal gazdagodott a Debreceni Advent a gyermekek legnagyobb örömére.

„Andersen és Grimm s az Ezeregyéj

Erről a helyről annyi jót regél,

Bizton hiszem, hogy megvan valahol,

Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?”

Juhász Gyula: Meseváros (részlet)

A debreceni karácsonyi vásár hétről hétre tartogat újdonságokat. Ezidáig egy barokk körhinta, egy kisvasút, egy városi sziluett és megannyi fényes-díszes installáció szórakoztatta a gyerekeket, ezután az életnagyságú Diótörő figurák melletti fénykapun belépve egy varázslatos Meseváros várja őket a Krones Hungary Kft. jóvoltából. A mézeskalács házikóban mézikék sütik a szépséges édességeket, a mikulásgyárban szorgos manók csomagolják az ajándékokat, míg a téli templom ablakain benézve lámpások és gyertyák fénye világlik, és ezernyi apró részlet figyelhető majd meg az épületeken kívül és belül is.

A Krones Mesevárost 24 kiskarácsonyfa veszi körbe, melyeknek díszei óvodások által készített szépségek. Érdekesség a dézsás kisfenyőkről, hogy már az előző év karácsonyát is szebbé tették, és a DEKERT figyelmes gondozásának köszönhetően váltak idén is a Debreceni Advent részévé.

További programok: Debreceni Advent weboldalon.

 

Múzeumok karácsonya 2023  Magyar Természettudományi Múzeum

A Magyar Természettudományi Múzeum, karöltve a Budapesti Történeti Múzeummal, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal, a Magyar Nemzeti Múzeummal és az Országos Széchényi Könyvtárral megszervezi december 16-án a Múzeumok karácsonyát. Az intézmények különböző ünnepi hangulatú előadásokkal és foglalkozásokkal készülnek: megtudhatjuk például, hogyan zajlott a reformkorban az ünnep, kipróbálhatunk egy 100 éves szaloncukorpapír-rojtozót és lesz adventi barkácsműhely is kicsiknek-nagyoknak!

Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren Egészen az új év hajnaláig ismét vár mindenkit a karácsonyi vásár Budapest egyik legszebb terén, a Vörösmarty téren. A Budapest szívében megrendezésre kerülő adventi vásár minden évben kiemelkedő látnivalót tartogat a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt. Az esemény legfőbb látnivalója idén is a csodás és hatalmas karácsonyfa, miközben a Váci utca és környéke is ünneplőbe öltözve várja a látogatókat. A gyerekek számára pedig a legfőbb attrakció az ingyenes kisvasút, ami igazi karácsonyi hangulatot varázsol a mesés kis házak közötti térbe.

Advent Szentendrén Szentendre történelmi belvárosa újra ünnepi díszbe öltözik az adventtől vízkeresztig tartó időszakra. Adventi vásár a sétálóutcában, szabad- és beltéri rendezvények, művészeti és kulturális programok, kiállítások várják a látogatókat az öt hét alatt.

A négy adventi vasárnapon a város lakói már hagyományosan gyertyát gyújtanak a Fő téri kereszt körül elhelyezett hatalmas adventi koszorún. A gyertyagyújtásokat ünnepi műsor, teázás és fényfestés kíséri. Az adventi programsorozat a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében megrendezett, ingyenes újévi koncerttel zárul január elején.

Adventi Ünnep a Bazilikánál

Az Advent Bazilika tavaly harmadik alkalommal nyerte el Európa legszebb karácsonyi vására címet, ezzel történelmet írt, hiszen Zágráb után csak Budapest tudta ezt a bravúrt véghez vinni. 2023 is a csodák éve lesz, hiszen november 17. és január 1. között az ünnep szépsége beköltözik a budapesti Szent István térre. A tér központjában most sem kerülhet más, csakis a közel 12 m magas, csodaszép karácsonyfa, ami idén is meghatározza a Szent István tér hangulatát.

A gyermekmosoly, a hangos kacagások a karácsonyi ünnep legszebb részét alkotják, erről a jókedvről pedig idén is gondoskodik a Kicsik nagy kedvence az ingyenesen látogatható korcsolyapálya, ami mindennap 17:00 órától várja a 14 év alattiakat.

Sőt azokra is gondoltak, akik felszerelés nélkül érkeznek a térre, ők a korcsolyapálya mellett bérelhetnek cipőket is.

A hazai kézműves kiállítók 2023-ban sem hiányozhatnak a Szent István térről. Nagy örömmel tértek vissza sokéves, tapasztalt keramikusok, bőrdíszművesek, ötvösök, de a látogatók találkozhatnak új kiállítókkal és termékeikkel. A közel száz kiállító várja a vásárba látogatókat csodaszép, autentikus alkotásokkal. Az ünnep ugyanakkor a gasztronómiáról is szól. Az autentikus téli ízek mellett megtalálhatóak lesznek hungarikumok és az igazi kulináris izgalmak is a gasztronómia kalandorainak.

A Bazilika előtt foglalja el méltó helyét a betlehemi jászol és a monumentális adventi koszorú és természetesen nem maradhat el az adventi gyertyagyújtás sem. Remek szórakozást ígér mindenkinek a szelfipont és a kovácsmesterek látványos műhelye is, vagy a VR szán, ami már a mai modern technológiát ötvözi a karácsony csodájával. És végül az örök kedvenc: minden délután 17:30-tól a bazilika homlokzatán csodálatos fényfestés kápráztatja majd el a közönséget, amely előtt szerdán, pénteken és hétvégén 17:00 órától egy színvonalas, zenei koncertet láthatnak a térre érkezők.

Bókay Karácsony – Advent a Bókay-kertben december 17-ig tart az adventi vásár a Bókay-kertben. A karácsonyi vásárban kézműves termékek, finom ételek, forró italok, szelfipontok, hangulatos díszfények, sztárfellépők és rengeteg élmény vár mindenkit.

Nyitvatartás:

  • December 15-17., péntek, szombat, vasárnap
  • Péntekenként 15-22 óráig
  • Szombatonként 15-22 óráig
  • Vasárnaponként 15-20 óráig

Különleges meglepetések, szelfipontok:

Látványelemek:

Szelfi-gömb

Olaf

Nagy karácsonyfa

Karácsonyi kisvonat (1500 Ft, Városkártyával 900 Ft, nyitva: péntek, szombat, vasárnap 15-20 óráig)

 

Színpadi programok (dj-k, sztárfellépők):

December 16.

18:00-20:00 Dr. BRS

December 17.

17:00 Park Aerobik Teams

17:30 Nagy Sándor

18:00 Feke Pál

18:30 Szekeres Adrien

Műsorvezető: Abaházi Csaba

November 24-én nyit a Jégpálya, mely 2024. február 18-ig várja a korizás szerelmeseit. Hétköznap délutánonként, illetve hétvégenként addig csúszkálhattok a 450 négyzetméteres, sátorral fedett jégfelületen, amíg el nem fáradtok. Újdonság lesz egy nagysátorban a fedett hütte és az öltöző.

A Jégpálya belépődíja alkalmanként 1800 forint, a korcsolya-bérlés díja 1000 Ft/fő/alkalom.