Újra látható rövidfülű elefántcickány (Macroscelides proboscideus) a Szegedi Vadasparkban, a zoológiai különlegességnek számító faj nőstényét a zsiráfház terráriumában figyelhetik meg a látogatók.
Szegeden korábban már gondoztak elefántcickányokat, a gyufaszál vastagságú lábakon villámgyorsan futó, hosszú orrú, pelyhes gombócnak tűnő állatokat a vendégek gyorsan megkedvelték. Most újra egy párt szeretnének tartani, először egy nőstény érkezett egy németországi állatkertből, és a szakemberek bíznak benne, hogy rövidesen hímet is találnak a ritka állatfajból.
A fajnak nemcsak külseje különleges, rendszertani szempontból is érdekesnek számít: a cickányokhoz semmi köze, közelebbi rokona az elefántoknak. Ugyanis az elefántok, akárcsak az elefántcickányok, az egyik legősibb emlőscsoportba, az Afrotheria öregrendjébe tartoznak, csakúgy, mint a földimalacok, a szirtiborzok és a tengeri tehenek.
Rendkívül gyors mozgásúak, akár óránkénti 20-25 kilométeres sebességre is fel tudnak gyorsulni, ami fél, egyarasznyi termetüket tekintve lenyűgöző teljesítmény. Elsősorban rovarokkal táplálkoznak, de elfogyasztanak növényi eredetű táplálékot – gyökereket, hajtásokat – is. A rövidfülű elefántcickány Botswana, Namíbia és Dél-Afrika száraz szavannáin, félsivatagos területein él.
Az elefántcickányok a kevés monogám emlős közé tartoznak, de ivadékgondozásuk nem túl fejlett. A nőstény fészket sem épít, csak elrejti egy hasadékba, üregbe a viszonylag nagy méretű, fejletten születű kicsinyét, hosszú időszakokra magára hagyva azt. Az ifjú elefántcickányok gyorsan fejlődnek, anyjuk már 2-3 hetesen elválasztja őket. Amikor pedig a fiatal egyed ivaréretté válik – másfél hónapos kora körül – el kell különíteni szüleitől. (MTI)
