Az elegancia oázisa Ljubljana belvárosában. Best Western Premier Hotel Slon az elefánt legendájával.

A régi angol mondás: „The small is beautiful” – vagyis a kicsi is lehet szép, abszolút igaz az Európa legkisebb fővárosai közé tartozó Ljubljanára. A mediterrán és a szláv, pezsgő életérzés kombinációja által ihletett szlovén főváros szívének egyik ékessége a legendás Best Western Premier Hotel Slon, amely a vendégfogadás múlt századi eleganciáját megtartva, mindmáig őrzi a névadó, egzotikus elefánt legendáját.

Amikor egy ködös estén, Ljubljana sétálónegyedének peremére érve, a Best Western Premier Hotel Slon Ljubljana patinás épülete elé parkoltam, az autóhoz lépő, elegáns egyenruhát viselő londiner érkezésekor, a lobbyba tekintve már éreztem, ez a hotel hivatalosan 4 csillagos, minősége mégis inkább 5 csillagosnak tekinthető. (Ebben persze annak is szerepe van, hogy az 5 csillagos minősítéshez több olyan szolgáltatás is elengedhetetlen, amelynek létezése a mai világban már egyáltalán nem lényeges a vendégkényelem szempontjából.)

Miután az autó kulcsát átnyújtva egyeztettük, hogy másnap mikorra álljon ismét a ház elé az autó, a Hotel Slon meleg fényű hallja felé indulva hamar kiderül, hogy a szálloda belső értékei semmiben sem maradnak el az épület látványos külső megjelenésétől.

 

Ennek fontos eleme a szálloda konferenciaszintjén található étterem gazdag reggeli választékának gasztronómiai igényessége is. A megszokott tojásételek, és a többféle felvágottak, valamint a lekvárok és péksütemények mellett olyan fogások gazdagítják a kínálatot, mint amilyen a többféle sült, illetve párolt zöldség, a feta sajtos, valamint a francia saláta, illetve a palacsinta. Aki mégis inkább egy klasszikus villásreggelire vágyik az az á la carte étlapról olyan fogásokat is rendelhet, mint amilyen például a két fél angol muffin tetejére tett kanadai szalonnával, buggyantott tojással és hollandi szósszal készített Benedek tojás, vagyis az Eggs Benedict.

A konferencia és rendezvényhelyszínként is népszerű Hotel Slon a szobákat tekintve is a tradicionális értékek és a trendi megoldások híve. A fényesre lakkozott, elegáns, meggyfa színű ajtón át a szobába lépve rögtön érződik, hogy a hotel vendégei a munka és a pihenés szempontjából is tökéletes helyre érkeztek. Ahol a több konnektorral ellátott, nagy méretű íróasztal a modern karosszékkel és a széles sávú internettel a külvilággal történű tökéletes kapcsolattartást segíti, míg a legmagasabb alváskomfortot biztosító ágy az alvás maximális kényelmét ígéri. A fürdőszobában az esőzuhany biztosítja a reggeli felfrissülést, miközben olyan lakosztály is van, ahol a nappalitól üvegfallal elválasztott fürdőszobában a zuhany mellett, a kád is a vendégek kényelmét szolgálja. Aki pedig teljes testi felfrissülésre vágyik, annak a non-stop nyitvatartó Spa & Fitness részleg biztosítja a testmozgás örömét, míg a különféle thai masszázsok a teljes ellazulást garantálják.

A szállodából kilépve pedig – legyen szó az üzleti, vagy turistaútról –, gyalogosan is szinte mindent könnyedén elérhetünk, ami egy ljubljanai tartózkodás során fontos lehet a számunkra. Már csak azért is, mert a Hotel Slonnál kezdődik a történelmi belváros sétálónegyede, a bájos óváros apró utcáival, sikátoraival, valamint az élettel teli terekkel. Ahonnan tökéletes kilátás nyílik a szlovén főváros fölé emelkedő domb tetején álló Ljubljana vára kőtömbjére, amely már a régmúltba repíti vissza az utazót.

A régmúlt egy másik, különleges korszakát idézi fel a ljubljanai belváros különleges pontján épült Hotel Slon is. A Slon ugyanis szlovénül Elefántot jelent, ami Európában rendkívül különlegesnek számított addig, amíg az első nyilvános állatkertek – Bécsben 1779-ben, Londonban 1828-ban – nem nyitottak meg. Akkoriban ezért az olyan egzotikus állatok, mint az elefánt, a tigris, az oroszlán vagy a leopárd birtoklása a gazdagság és a hatalom jelének számított, ami az arisztokrácia hierarchiájának csúcsán lévők kiváltsága volt.

Ezért is volt különleges, amikor 1552-ben II. Maximilian osztrák főherceg – aki hamarosan a Szent Római Birodalom császára lett -, miután huszonöt évesen feleségül vette Mária spanyol királynét, útban hazafelé Spanyolországból, egyik nászajándékként hozta magával a Szulejmán nevű elefántot. A névválasztás nem véletlen, mert abban az időben Szulejmán szultán – a Csodálatos Szulejmán -, volt Ausztria legnagyobb ellensége és ezért a rendkívül erős állat háziasítása hasonló néven, a kiemelkedő hatalom jelképének számított.

Maximilian főherceg Ljubljana legjobb fogadójában állt meg kíséretével és a különleges állattal, ami óriási benyomást tett a lakosságra. Később ennek a fogadónak a helyén épült meg a Slon szálloda és mivel Szulejmán elefánt emléke még mindig nagyon erős volt a városban, a vendégfogadó, majd később a szálloda is a Slon nevet kapta. 1937-ben a hotel, az akkori tulajdonos elképzelései szerint az 1930-as évek modernista építészeti divatjának megfelelően, Ljubljana legszebb és legmodernebb szállodájaként épült újjá. A mai Best Western Premier Hotel Slon több mint 20 éve a világ legnagyobb szállodaláncának számító – több, mint 4000 hotelt összekötő – Best Western szállodalánc tagja.

Érsek M. Zoltán