Az elmúlt ötven év földrengéseit és vulkánkitöréseit mutatja be egy új amerikai alkalmazás

A Földön az elmúlt ötven évben történt vulkánkitöréseket és földrengéseket bemutató netes alkalmazást készített a washingtoni Smithsonian Intézet Globális Vulkanizmus Programja a NASA és az amerikai földtani intézet (USGS) adatai alapján – adta hírül az MTI.

Az alkalmazás egy time-laps animáció segítségével mutatja be az elmúlt fél évszázad minden egyes vulkánkitörését és földrengését. Az applikációt egy olyan program részeként alkották meg, melynek célja az elmúlt tízezer év összes földi vulkáni eseményének rögzítése – olvasható a BBC hírportálján.

Az aktív tűzhányók megfigyelése mellett a kutatók nemzetközi együttműködésben gyűjtenek bizonyítékokat ősi kitörésekre a geológiai feljegyzésekben.
Elizabeth Cottrell, a program vezetője a BBC-nek elmondta, az animáció „az élő, lélegző bolygóról” ad képet. „A Föld lélegzését, a bolygó pulzusát látja az ember” – fogalmazott a szakértő, hozzátéve, hogy jól kirajzolódnak a tektonikus lemezhatárok is.
A Globális Vulkanizmus Program 1968 óta folyik azzal a céllal, hogy dokumentálja, megértse és terjessze a földi vulkáni tevékenységekről szóló információkat. A programban résztvevő kutatók világhálózata az elmúlt tízezer év ismert és bizonyított vulkánkitöréseit összegző adatbázison dolgozik.

Néhány kitörésre ősi hamu vagy kövekben fennmaradt láva jelenlétéből következtetnek. A program emellett felhasznál a tudományos irodalomból, szemtanúk beszámolóiból, sőt még régi hajónaplókból származó információkat is.
„Cook kapitány például számos információval szolgált olyan vulkánkitörésekről, melyeket látott” – mondta Cottrell. A kutatók biztosak abban, hogy az elmúlt ötven év összes vulkánkitörését és földrengését sikerült feljegyezniük. Cottrell szerint az, hogy az adatbázist elérhetővé és letölthetővé tették, nagy segítséget jelenthet a kutatóknak, akik olyan mintázatokat vizsgálnak, melyek segíthetik a vulkánkitörések előrejelzéseinek fejlesztését.
Bár az egyes vulkánkitörések az emberi időskálán nézve viszonylag ritkának tűnhetnek, a vulkáni íveknek, vagyis a lemezhatárok vonalán kialakuló vulkáni hálózatoknak „egyfajta pulzusuk” van – fogalmazott Cottrell.

A program segítségével azonban nemcsak azt lehet megjósolni, mikorra várható egy vulkánkitörés, hanem azt is, mit idézhet elő egy bizonyos vulkán kitörése.
A szakértő szerint a laikusok számára azért is fontos lehet az applikáció, mert megmutatja, hogy nemcsak a hírekbe bekerülő tűzhányók működnek – mint például az az izlandi vulkán, amely 2010-ben megbénította a légiközlekedést – hanem ilyen kitörések állandóan előfordulnak.

Legyél az első hozzászóló "Az elmúlt ötven év földrengéseit és vulkánkitöréseit mutatja be egy új amerikai alkalmazás" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*