Az idén is folytatódik a strandok felújítása

Forrás: MTÜ

Országszerte 100 strand kap támogatást fejlesztésre és felújításokra 2020-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2017-ben indított strandfejlesztési programjában – mondta az ügynökség vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán.

Könnyid László hozzátette: a turizmus szempontjából meghatározóak a szabad vizek, ezért is prioritás a szabad vizeknél található strandok fejlesztése. Elmondta: a 2020-as fejlesztések során az alapinfrastruktúra családbarát szempontok szerinti megújítása kerül a középpontba, ezen belül egyebek közt a mosdóblokkok és a kültéri öltözőkabinok felújítása.

A MTÜ strandfejlesztési programjának célja, hogy 2030-ig valamennyi szabadstrand megújuljon az országban. 2018-ra a Balatonnál 55 fizetős strand fejlesztése már megvalósult, 2019-ben pedig további 43 szabadstrandot újítottak fel a Balatonnál , a Tisza-tónál  és a Dunakanyarban – emlékeztetett Könnyid László. (MTI)