Az új tátrai jégtemplom II. Erzsébet emlékezetes látogatásának emléke előtt tiszteleg

Magas Tátra, 2023. november 16. Magas Tátra legnépszerűbb téli látványossága – a Tátrai jégtemplom – 11. alkalommal nyitja meg kapuit. A világ különböző sarkaiból származó építészet által inspirálódott jégépítmények után idén a jégtemplom ritka személyiség által ihletődött és brit árnyalata van.

Már november 17.-én a nyilvánosság soraiból való látogatók beléphetnek Tarajkán a kupolába, amely a Londoni Westminster Abbey templom motívumával inspirált jégépítményt takar. Ez 1066. évtől a brit identitás, monarchia, és itt Magas Tátrában a rendkívüli pillanatok szimbóluma is. „2008. október 24.-e napját írtuk, amikor Tarajkát meglátogatta II. Erzsébet királynő brit uralkodó. 2023. évben pont 15 év telt el ettől a pillanattól és éppen ezért ő exelenciája tiszteletére és egyúttal követője, III. Károly király tiszteletére Tarajkán Westminster Abbey templom által inspirált Tátrai jégtemplom került felemelésre. Ez az a templom, amely nem csak a koronázások színhelye, hanem a brit királyok utolsó búcsúhelye is,“ tájékoztat Lukáš Brodanský, a Tátrai jégtemplom menedzsere.

A brit uralkodó számára való rendkívüli tiszteletet Magas Tátrában Nigel Baker, Nagy Britannia és Észak Írország Egyesült Királysága nagykövete is értékelte. „Gyönyörű! Úgy gondolom, hogy a művészek fantasztikus munkát végeztek. Nagyon emocionális számomra látni az apátságot itt Tátrában, amelyet királynőnk 15 évvel ezelőtt látogatott meg. II. Erzsébet királynőnek speciális viszonya volt Magas Tátrához és a Westminsteri apátságnak speciális viszonya van a királyi családdal. Sosem gondoltam volna, hogy lehetőségem lesz látni a Westminster Abbey-t jégből. Ez számomra speciális és gondolom, hogy ugyanúgy minden látogató számára az lesz. Ez egy olyan valami, ami összeköt minket. Bizonyára sok brit turistát látunk majd itt és egyformán hiszem, hogy sok Szlovákot is inspirál Nagy Britannia látogatásához. Az országaink nagyon közeliek egymáshoz és a turizmus és kultúra egyfajta emberi híd lesz közöttünk.“ A Nagykövet egyúttal a II. Erzsébet királynő Magas Tátrában való látogatását emlékeztető emléktáblát avatott fel, amely a jégtemplom bezárását követően Tarajkán leli helyét.

A Tátrai jégtemplom megnyitása már hagyományosan a téli szezon szimbolikus megnyitása Magas Tátrában. „Kívánjuk magunknak, hogy a téli szezon minél jobb legyen és a látogatók Tátrában megtaláljanak mindent, amit keresnek. Gyönyörű természetet, sportélvezetet, kiváló relaxot és pihenést. Hisszük, hogy a brit domináns és a Tátra és London megerősített légösszeköttetése több vendéget hoz Nagy Britanniából, akik a Tátrát rendkívüli turistaterületnek fedezik fel,“ mondta Lucia Blašková, OO CR Región Vysoké Tatry igazgatónője.

A Tátrai jégtemplom főépítésze már hagyományosan Adam Bakoš, akinek vezetése alatt Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból és Németországból származó faragók dolgoztak. A kupolába való belépésnél az első nézet az apátság nyugati részére van, a központi rész a világhírű épület északi oldalára való nézet. A jégépítményt jég-koronaszék egészíti ki egy stílusos fotopointként. A kupolába való belépés előtt a látogatók II. Erzsébet Magas Tátrában való látogatására emlékeztető fényképkiállítást találnak.

A Tátrai jégtemplom része egy kiállítás is, ahol közvetlenül a Westminsteri apátság által dedikált koronázó tárgyak kicsinyített másolatát csodálhatják a látogatók. Gyönyörű kiegészítő lesz a királyi üvegkorona Achilleas Sdoukos művészüveges és tervezőtől, aki a templomban egyúttal több attraktív művét is kiállítja. Az építmény érdekessége egy első ízben kialakított jégvályúk mechanizmusa lesz, amely minden nap három hely egyikén egy aláírt üveggolyót ereszt ki, a Tátrai jégtemplom látogatásának rendkívüli emléktárgyaként. A golyó kieresztésének ideje a szezon folyamán változik és a Magas Tátra – élményhegség weboldalán és szociális hálózatain kerül kinyilvánításra (www.vt.sk).

A Tátrai jégtemplom 11- évfolyama érdekes számai:

  • 225 tonna jég
  • 1800 jégblokk
  • 11,5m – az építmény legmagasabb pontja
  • 25m – a kupola átmérője, amelyben az építmény található

 

A Tátrai jégtemplom egészen 2024. április 14..ig  naponta nyitva tart. A templomba való belépés díjmentes. A szezon folyamán a Tátrai jégtemplom 12 zenekoncert és fellépés helyszíne lesz.

A Tátrai jégtemplom főszervezője a Magas Tátra Régió, partnerek TMR, Magas Tátra Hegyi központ, Gopass, Ice Art, Devold, Bergans, British Embassy Bratislava, Magas Tátra Város, Zepelin, Hyundai, SzK Közlekedési Minisztériuma és Slovakia Travel társaságok.