Balatoni advent vitorlásversennyel, vásárral, finomságokkal

December első hétvégéjén Balatonlelle megtelik élettel, benépesednek az utcák, és mosolygó emberekkel telik meg a város: három rendezvényt tartanak meg ugyanis egy időben, egy helyen.

Ötödik alkalommal rendezik meg a Balatonlellei Karácsonyi Vásárt, ahol több mint húsz különleges kézműves árussal találkozhatunk. “Európa számos karácsonyi vásárában jártunk, és igyekeztünk minden jó ötletet hazahozni és megvalósítani. Az elmúlt évek visszajelzései alapján ez sikerült is” mondta el Lukács-Tóth Krisztina, a vásár ötletgazdája, és egyik főszervezője.

A vízen is felpezsdül az élet, rajtol a Téli Vitorlás Versenysorozat – mégpedig a Mikulás Regattával. Ez sorban a negyedik ilyen verseny, az elmúlt évekhez képest annyi csavarral, hogy megszűnt a one design osztály, és csak open kategóriában indulhatnak a versenyzők. “Ennyi idő után úgy éreztük, elég erőssé vált a mezőny ahhoz, hogy mindenki a saját – télen is vízen tartott – hajójával induljon. Reméljük így is szép számú nevező áll majd rajthoz” mondta Karsai Gábor, a verseny főszervezője.

Annak sem kell aggódnia, aki éhesen érkezik, ugyanis a Balatoni KÖR “utazó cirkusza”, az egész éven át nyitva tartó éttermekből / borászatokból / cukrászdákból és pálinka főzőkből álló GasztroPiknik is megtalálható lesz a parton felállított fűtött rendezvénysátorban. Laposa Bence, a Balatoni KÖR elnöke szerint van létjogosultsága a téli gasztrorendezvényeknek a Balaton körül: “A márciusi, szeptemberi és októberi hétvégék vendégforgalma is kiemelkedő volt az előző évekhez képest. A nyitva tartó helyek hétvégenként teltházzal működtek, a meghirdetett programokon annyi látogató volt, mint nyáron, és a szállások is megteltek, ami hatalmas eredmény.” A fentieken kívül egy igazán különleges exkluzív programmal is készülnek a szervezők: Luszi, a Balaton első egész évben működő hajójárata borkóstolóra viszi a borkedvelőket, mégpedig úgy, hogy a finomabbnál finomabb borokat a hajón maguk a borászok fogják kínálni.

Vasárnapra is marad program bőven: folytatódik a karácsonyi vásár, sőt a bátrabbak hajózhatnak a Mikulással, aki délután négy órakor egy rövid műsor után minden gyereknek ajándékot hoz! Ha ez nem lenne elég, bárki korcsolyázhat egyet a Balaton parton, kipróbálhatja a vízre épített látvány szaunát is. A közvetlen vízparti környezet és a fenti programok garantálják a felejthetetlen karácsonyi hangulatot most hétvégén, Balatonlellén.