Kisebb, de olyan morcos mint az Edge – Ford EcoSport teszt.
A kis szabadidőautó kategóriába sorolják, de hát a „kis” jelző már régóta relatív azt követően, hogy az összes apró autó szépen elkezdett megnőni. Így aztán…
A kis szabadidőautó kategóriába sorolják, de hát a „kis” jelző már régóta relatív azt követően, hogy az összes apró autó szépen elkezdett megnőni. Így aztán…
35 százalékkal 371 ezerre nőtt a kínai vendégéjszakák száma 2017-ben Magyarországon – hangzott el a napokban egy fórumon. A kínai beutazó-turizmus fontosságát és jelentős növekedési…
Vallási helyszínek, kastélyok, műemlék épületek, történelmi utcarészek újulnak meg Tokaj-hegyalján. A felújításokra 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut – ismertette a Magyar Turisztikai…
A nagy erejű szél ledöntötte az észak-indiai Agra városában álló világhírű Tádzs Mahal két minaretjét – számolt be róla a BBC hírportálja. Az óránként 130…
Amit már tavaly tudott a piac, idén valósággá is válik: a Danubius Hotels két, különböző márkanéven és cégben viszi tovább városi szállodáit és gyógyhoteleit. Erről…
A Lufthansa Frankfurtból érkező idei első járata nyitotta meg szombaton a chartergépes szezont a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton. A közel 140 férőhelyes, ezúttal 80 utassal landoló…
Nemrégiben írtunk arról, hogy sok új Budapestről induló járatot hozott a nyári menetrend. De nem csak az új úti célok száma nőtt, hanem sok esetben…
Európa leghíresebb fotó fesztiválja, kiállításban kifejezett időutazás, interaktív tárlat az élelmiszertermelésről, lenyűgöző piramisok – csak néhány abból a gazdag program-kínálatból, amellyel a tartomány várja a…
Az Eurocontrol közlése szerint megszüntették a korábban a biztonság érdekében bevezetett kényszerhelyzeti üzemet. A szoftverhiba elhárítását követően helyreállt és üzemel a légiközlekedést irányító, átfogó európai…
Az Air France dolgozók munkabeszüntetése miatt minden keddi budapesti járatát törölte a légitársaság – derül ki az MTI szerint a Budapest Airport járatinformációs rendszerének adataiból….