Google: fontos lépés történt a Street View magyarországi bevezetése felé
A Google Magyarország szerint fontos lépés történt a felé, hogy belátható időn belül Magyarországon is elindulhasson a cég utcakép-szolgáltatása, a Street View
A Google Magyarország szerint fontos lépés történt a felé, hogy belátható időn belül Magyarországon is elindulhasson a cég utcakép-szolgáltatása, a Street View
Lezárult a tavaly tavasszal tűzkárt szenvedett krasznahorkai vár felújítási munkáinak első szakasza, a műemlék minden épületét ideiglenes tető védi már.
Az óévtől elbúcsúzva és egyben az újévet köszöntve jelent meg legújabb lapszámunk, a 2012 – 2013 I. Az Utazó!
A Malév csődje után több olyan kezdeményezésről is hallani lehetett, amely a szomorú sorsú nemzeti légitársaság ilyen, vagy olyan módon történő feltámasztásáról szólt. Olykor az állam részéről is hallani lehetett valamilyen szándékról, de bennfentesek szerint ezen a téren senki ne ringassa magát illúziókba.
Észak-Korea hosszú idő után engedélyezte a turisták számára, hogy mobiljukat bevigyék a Népi Demokratikus Köztársaság területére. Habár csak az országban vásárolható, helyi sim-kártyával működnek a telefonok, így is nagy előrelépésnek számít ez a döntés.
Ideiglenesen kivonták az összes Boeing 787 Dreamlinert típusú gépet a forgalomból, miután biztonsági riasztást adtak ki rájuk az amerikai hatóságok az elmúlt hetek sorozatos meghibásodásai miatt.
Több budapesti járatot töröltek a nyugat-európai havazás miatt hétfőn.
A magyar síelőknek csak alig harmada köt utasbiztosítást – esetleg síbiztosítást -, és a kedvezményes külföldi orvosi ellátásra jogosító, ingyenesen elérhető Európai Egészségbiztosítási Kártyát is csak minden második síelni induló váltja ki – közölte felmérésének eredményét a kutatást végző egoMedia-t üzemeltető AEGONdirekt.hu hétfőn az MTI-vel.
Péntek reggel óta ismét fogad és indít járatokat a Bécs melletti schwechati repülőtéren a légikikötő tájékoztatása szerint.
Az utóbbi napok nagy havazásai a sípályákat sem kerülték el, a weathertoski.co.uk emiatt kiadott egy összeállítást, mely az európai síparadicsomok és régiók állapotáról ad egy átfogó képet.