Hónapról hónapra épül vissza az utasforgalom Ferihegyen
Szép számokat hozott a január a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a visszaépülő utasforgalom már a 2019-es, vagyis a járvány előtti szint csaknem 60 százalékánál tart….
Szép számokat hozott a január a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a visszaépülő utasforgalom már a 2019-es, vagyis a járvány előtti szint csaknem 60 százalékánál tart….
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2022-es nyári menetrendjében újdonságok is felbukkannak, és több, a járvány miatt leállított útvonal is visszatér. A tavalyi év egyik nagy…
A járvány előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 20 százalékkal több járatot kínál idén a nyári menetrendi időszakban az Air France az Egyesült Államokba, mivel nyáron…
Az aláírt “Toulouse Nyilatkozat” új fejezetet nyit Európa számára a légiközlekedés nettó zéró 2050-es céljának eléréséhez vezető úton, a kontinens repülőterei pedig a kezdeményezés egyik…
Négy légitársaság – az easyJet, a Ryanair, a Jet2 és a Wizz Air – az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetséggel (T&E) közösen azonos szabályokat szorgalmaz…
Megnyílt a Plaza Premium Group 40 férőhelyes, 107 négyzetméteren elhelyezkedő várója a SkyCourt épületében, amely minőségi szolgáltatásokkal, valamint kényelmes környezettel várja a budapesti repülőtér utasait….
Újabb jó hír a tengerentúlra utazóknak: 2022. májusa és októbere között újra közlekedik az Air Canada közvetlen repülőjárata Budapest és Toronto között. A kanadai légitársaság…
Új autókölcsönzési jutalomprogramot indít a társaság a Green Motion-nal, amely a világ egyik vezető online autókölcsönző platformjával, a Rentalcars.com-mal kötött együttműködés keretében fog megvalósulni. A…
Jelentősen csökkent pénzügyi éve harmadik negyedévében a Ryanair diszkont légitársaság vesztesége a honlapján publikált beszámoló szerint. A társaság az utasforgalom növekedését várja a nyári hónapokban….
A magyar állam már a következő hónapban megszerezheti a debreceni repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. 51 százalékos tulajdonrészét, az önkormányzat térítésmentesen adja át a…