A földkerekség egyik legősibb városába, Damaszkuszba májusi napsütésben érkeztem. Arab lakói úgy tartják, ez a város olyan régi, mint maga az emberi gondolat. Döntően arabok lakják, de a mecsetek és fürdők egy része a török uralom emléke. Az ottomán birodalom ugyanakkor nyújtotta ki csápjait a mai Szíria földjére, amikor Magyarország is elvérzett a mohácsi csatamezőn, pontosabban néhány évvel korábban, 1517-ben.
Ókori maradványok, szűk sikátorok, óriás leanderek, sziklás tengerpartok, pompásan illatozó, grillen sült halak, isteni vörösborok, kockás abroszos, eldugott tavernák és zsonglőrködő fagyiárusok. Ezt nyújtja nekünk horvát szomszédunk, a hozzánk legközelebb eső tengerparti ország, ahol európai értelemben is turisták lehetünk: ha kedvünk tartja, egy magánháznál hajthatjuk álomra fejünket egy eldugott kis faluban, ha pedig luxusra vágyunk, azt is megkaphatjuk Rovinj, Split, Dubrovnik vagy éppen Trogir ötcsillagos szállodáiban.
Nyakunkban virágfüzér, a hölgyek hajában hibiszkusz, a férfiakéban Tahiti nemzeti virága, a hétszirmú fehér tiare. A repülőtér üvegcsarnokában egy öttagú zenekar gitárjain tahiti dallamokat penget. Na persze: ez Tahiti.
Évszázados kultúra és hagyomány az egyik oldalon, a legújabb technikai fejlesztések a másikon: Japán ellentmondása még látatlanul is mindenkit lenyűgöz. Távolsága miatt mégsem tartozik a leggyakrabb magyar úti célok közé, pedig a japán turisták igencsak gyakori látogatói hazánknak.
A mobilok Kelet-Afrikában széltében-hosszában elterjedtek. Ott villognak minden nagyvárosi kézben, sőt Kigomában, a Tanganyika-tó partján fekvő kisvárosban is, ahol már négy napja nincs áram. Az utolsókat pihegő készülékeket a szolgáltatók harsányzöldre festett fabódéi előtt benzingenerátorokról töltik fel. Van valami groteszk abban, hogy falvakban, nagyobb városokban gyakorta nincs áram, nincs vagy alig működik a vezetékes víz, a lakosok kilométerekről hordják a fejük tetején levő korsókban a vizet, de a tornyok ott állnak a dombtetőkön – lehet-e a kőkorszakból a chipkorszakba lépni?
A walesi főváros, Cardiff fiatal, lüktető, dinamikus és kreatív. Elfogadó, befogadó, innovatív. A barátságos lakosok, a művészek és diákok, a nyitott szellemiség, a kultúra és a sport iránti tisztelet azonnal megfogja a látogatót … és elvarázsolja, mint a walesi származású Merlin a mondában Pendragont, Britannia királyát.
Fagyos légkörre nem igazán illik panaszkodni ezen a helyen, annak ellenére, hogy a hálószobákban is mínusz 3 °C a legmagasabb nappali hőmérséklet… Hiszen a jéghotelt választó utasok éppen arra az egyedi kalandra vágynak, hogy miként lehet egy szarvasbőrrel borított jégágyon tölteni az éjszakát, és később lelkesen elmesélni az elfehéredő – vagy inkább féltékenységtől sárguló? – ismerősöknek!
Ki az, akiben ne élne valamilyen előkép arról a városról, ahol még sohasem járt korábban? Tokióról például sokakban az, hogy méregdrága, futurisztikus város, ahol egymást érik a toronyházak, és talpalatnyi zöldterület sem akad, a túlzsúfolt utcákon pedig vég nélkül hömpölyög az emberáradat. Ami így nem igaz. De Tokióba nem csak ezért érdemes mindenképpen elutazni.