Elindult a digitális adatszolgáltatás a szállodákban

A magyarországi szállodákban a júniusi regisztrációs időszak után hétfőn elindult a digitális adatszolgáltatás a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszerébe.

A rendszer kizárólag statisztikai célú, statisztikai adatkörökbe tartozó adatok digitális kezelésére alkalmas – semmilyen, a vendégekkel kapcsolatos személyes adatot nem rögzít, és nem is fogad be. A rendszerben a legfontosabb turisztikai mérőszámokat lehet majd látni, azaz, hogy hány turista, melyik országból, hány napot tölt az adott szálláshelyeken, milyen szolgáltatásokat vesz igénybe és mennyi pénzt költ.

Az NTAK előnyeiről is beszél Az Utazónak nemrégiben adott interjúban Flesch Tamás a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) korábbi közlése szerint júliust követően szintén egy-egy hónapos regisztrációs időszak után 2019. október 1-jétől a panziók, 2020. január 1-jével pedig a kempingek, üdülőházak, közösségi szálláshelyek, falusi és egyéb szálláshelyek, tehát a teljes szálláshelyszolgáltatási szektor digitálisan szolgáltat majd forgalmi statisztikai adatot.

Mint írták, az egységes és digitalizált rendszer nagyban hozzájárul a turizmus versenyképességéhez, a szálláshely-szolgáltatási szektor fehéredéséhez és a szolgáltatók adminisztrációs- és adóterheinek csökkentéséhez. Ez teremti meg a lehetőségét annak, hogy jövő évtől 18 százalékról 5 százalékra csökkenhet a szálláshelyszolgáltatás áfája.

Az MTÜ az új digitális adatszolgáltatási rendszer gördülékeny és zökkenőmentes bevezetése érdekében információs honlapot indított, ez a https://info.ntak.hu/ címen elérhető