És akkor az autók elkezdik megtanulni szokásainkat

Idővel sok autótulajdonos olyan jól kiismeri az autóját, mintha régi barátok lennének. De vajon az autóink mennyire ismernek minket? A járművek hamarosan képesek lesznek figyelmeztetni tulajdonosukat, hogy telefonáljanak a szokásos időben, vagy hogy ideje elindulni az edzőterembe, esetleg hogy megállhatnának a kedvenc kávézójuknál – feltéve, hogy rendszeresen ismétlődő cselekvésekről van szó.

A vadonatúj, tisztán elektromos hajtású Mustang Mach-E fedélzetén debütáló, új generációs Ford SYNC technológia a vezető szokásaiból tanulva tesz intelligens javaslatokat. A természetes beszédfelismerést, az internetes keresések eredményeit, valamint a gépi tanulási folyamatot kombinálva, a korábbi utazások tapasztalatait felhasználva olyan javaslatokkal áll elő, amelyekkel időt takaríthatunk meg.

„Megszállottan dolgoztunk azon, hogy a Mustang Mach-E tulajdonosait a létező legszemélyesebb, legteljesebb mértékben összekapcsolt vezetési élményben részesítsük.” – mondta Jan Schroll, a Ford Európa konnektivitásért felelős igazgatója. „Az új generációs SYNC a rendszer eddigi legintelligensebb változata, ráadásul minél tovább használja valaki az autóját, annál okosabbá válik. A rendszer ugyanis tudja, hogy mire van szüksége a vezetőnek (és mikor), így az autósnak nincs más dolga, mint átadni magát a vezetés örömének.”

Személyes részletek

Az új generációs Ford SYNC az utolsó bitig vadonatúj szoftvert kapott, hogy a vállalat emberközpontú tervezési filozófiája határozhassa meg a vezetési élményt. A rendszeren keresztül a Mustang Mach-E több mint 80 különböző beállítását módosíthatjuk kedvünk szerint, az utastér belső hőmérsékletétől kezdve az üléshelyzeten át a környezeti hangulatvilágításig, így teljességgel személyre szabott utazási élményben lehet részünk.

Sőt, a rendszer az okostelefonjáról vagy az indítókulcsáról képes felismerni a közeledő vezetőt, és már azelőtt aktiválhatja annak kedvenc beállításait, hogy beszállna. Így minden családtag teljes mértékben testre szabott vezetői környezetben foglalhat helyet, és egyéni vezetési élményre, illetve szórakoztatásra számíthat.

A rendszer gépi tanulási algoritmust alkalmazva képes az idő előre haladtával egyre jobban megérteni a vezetők szokásait. Minden pénteken az edzőteremben megyünk? Munka után hazatelefonálunk? Az új generációs SYNC rendszer megtanulja minden egyes felhasználó szokásait, hogy pont a megfelelő időpontban élhessen a megfelelő navigációs és kommunikációs ötletekkel – így a vezetőnek nincs más dolga, mint a vezetésre összpontosítani.

Felkészülni, vigyázz, rajt!

Az új Mustang Mach-E tulajdonosai már azelőtt előre konfigurálhatják autójukat, hogy átvennék azt, köszönhetően az új Távoli Járműbeállítás funkciónak. Nincs más dolguk, mint létrehozni egy személyes profilt, amelyben elmenthetik kedvenc beállításaikat, gyakori úti céljaikat (pl. munkahely vagy egy üzlet), illetve – hogy soha ne kelljen aggódniuk – beazonosíthatják a közeli töltőállomásokat.

A beállítás történhet online vagy a Ford-tulajdonosok számára kifejlesztett FordPass okostelefonos alkalmazáson keresztül; a gépkocsi olyan paraméterei állíthatók be, mint a reggeli indulás rendszeres időpontja, az utastéri kényelmi beállítások, a töltési szintek, és így tovább. 1 A Mustang Mach-E üzemmódok is személyre szabhatók; az aktív, suttogó vagy féktelen üzemmódok között választva módosulnak a jármű reakciói, míg az utastérben a jármű hangzása és a hangulatvilágítás színe igazítható az aktuális üzemhez.

Beszélgetés-segéd

Az új generációs SYNC fejlett természetes hangfelismerés funkciója révén a vezetőnek nem kell betanult parancsokat felidéznie, hanem a vezetésre összpontosíthatja figyelmét. A rendszer tizenöt európai nyelven érti meg a természetes, hétköznapi beszédet, így a tulajdonosok pontosan úgy beszélgethetnek autójukkal, mint az utasaikkal. Szóbeli utasításokkal vezérelhetik a szórakoztató és navigációs funkciókat, a beltéri környezetet vagy a telefonhívásokat.

Hogy a kérdésekre és utasításokra a lehető legjobban reagálhasson, az új generációs SYNC rendszer a fedélzeti intelligenciáját internetes keresések eredményeivel egészíti ki, hogy a legközelebbi étteremre vagy gyógyszertárra vonatkozó kérdésekre maximálisan pontos és naprakész választ adhasson.

Online navigáció

Az új, online navigációs rendszer segít lerövidíteni az utazás idejét és elkerülni a torlódásokat, amihez új útvonalat ajánl. A valós idejű, illetve prediktív forgalmi információkat a TomTom biztosítja, míg a fedélzeti és felhő alapú útvonaltervezésről gondoskodó Garmin minden helyzetben a lehető leghatékonyabb útvonalat választja az autósok úti céljához.

Célba érve az autósok valós időben tájékozódhatnak a szabad parkolóhelyekről – az utcán és a garázsokban egyaránt –, így nem kell időt veszíteniük a keresgéléssel. A FordPass alkalmazás olyankor is segít, ha a vezető nem emlékszik, hogy egy ismeretlen városban vagy nagy parkolóban hol parkolta le járművét.