„Extrém” a magyarok utazási kedve a járvány után – állítják egy kutatás alapján

Ez az első olyan nyár, amikor az összes Covid-19-hez kapcsolódó korlátozást feloldották, így az emberek nagy lendülettel kezdték meg az utazások tervezését: meg is ugrottak a repülőjegy-foglalások a Kiwi.com adatai alapján. A globális volumenek megháromszorozódtak a tavalyi évhez képest, és 59%-kal haladják meg a 2019-es adatokat. A magyaroknál kiemelkedő az utazási kedv, tavalyhoz képest hatszorosára nőtt a foglalások száma. A legtöbb honfitársunk idén nyáron Olaszországba, Spanyolországba és Görögországba repül. A jelenlegi utazási roham közepette egy új tendencia is megjelent.

A Kiwi.com-on idén nyáron ötmilliárd keresés – majdnem kétszer annyi (1,9), mint tavaly nyáron – érkezett a „bárhová” irányuló utazásra, ami azt jelenti, hogy nem konkrét desztinációra keresnek, csak utazni szeretnének. Ez a „mindegy, hogy hová, csak utazzunk már” szemlélet a magyarokra különösen jellemző, és a nyári hónapokra még inkább felerősödött. A Kiwi.com-on 2021-hez képest megháromszorozódott, 22 millióra nőtt azoknak a kereséseknek a száma, ahol a célállomást üresen hagyták, és csak a többi mezőt töltötték ki a magyarok.

A bezártság után újra lehet felfedezni, pihenni és elmenekülni a mindennapokból; idén nyáron a globális toplisták élén olyan úti célok állnak, mint Olaszország, Spanyolország, Thaiföld, Malajzia és Kolumbia. A repülővel utazó honfitársaink körében is Olaszország a sláger, a Kiwi.com-on keresztül ide vett repülőjegyet június 19-ig a nyári hónapokra a legtöbb magyar. Olaszországot követi Spanyolország, majd Görögország. A lista 4. fokára az Egyesült Királyság állhatott megelőzve Franciaországot.

A keresési listát Barcelona vezeti továbbra is a nyári hónapokra, amelyet London, majd Párizs követnek. Érdekesség, hogy azok közül, akik a „bárhová”-t írták be célállomásnak, azok közül a legtöbben végül Londonba vettek repülőjegyet. A 2. város ezen a listán Párizs, majd Milánó. Az idei nyár abszolút utazási trendjeként figyelhető meg a rugalmasság a költségvetés, az utazási időpontok és az utazás módja tekintetében, valamint az, hogy akárhová szívesen utazunk.

„Sok utazó a Covid-19 után rugalmasabb és kreatívabb az utazásaival kapcsolatban. Sokuknak lehetőségük van bárhonnan dolgozni, ami lehetővé teszi számukra, hogy megőrizzék munkahelyük stabilitását, miközben egy új úti célt fedeznek fel. Egyesek a lehető legtöbbet akarják kihozni a költségvetésükből, és a lehető legkedvezőbb áron akarnak világot látni, míg mások a lehető legtöbbet akarnak utazni, és minél több országot meglátogatni, hogy bepótolják a kiesett időt” – mondja Eliška Řezníček Dočkalová, a Kiwi.com ügyfélélményért felelős igazgatója.