Fekvőhelyes és hálókocsikkal erősít a MÁV

Az év végéig fokozatosan újabb járművekkel váltja ki a MÁV-START a jelenleg használt hálókocsikat. A tervek szerint a fejlesztésnek köszönhetően új vonatok indulhatnak és bővülhet a meglévő járatok kapacitása.

Jelenleg a MÁV-START 33 fekvőhelyes és hálókocsijából több, korlátozottan felhasználható a nemzetközi forgalomban. Ezért a vasúttársaság már korábban is tervezte használt fekvőhelyes és hálókocsik beszerzését, amire a jelenlegi piaci helyzetben, gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárás keretében adódik lehetősége.

A beszerzendő hálókocsik az Erdélybe közlekedő Corona éjszakai vonaton; V4 országokba és különkocsiként nyugat-európai célpontok felé, valamint az Adria tengeri hálózat vonatain közlekedhetnek majd. Valamennyi hálókocsinak két kerekesszékes férőhellyel kell rendelkeznie, legalább kétszemélyes fülkékben. A járművek engedélyezett sebességének 200 km/h-nak kell lennie; fontos, hogy alkalmasak legyenek nemzetközi forgalomban való közlekedésre és a többfeszültségű energiaellátás követelményeit teljesíteniük kell. További feltétel, hogy a kocsik légkondicionáltak legyenek, és zárt rendszerű mosdókkal rendelkezzenek.

A tervek szerint az év végig érkező 22 jármű közül legalább 15-nek idén december 15-ig érvényes fővizsgával kell rendelkeznie, amik eredményes közbeszerzési eljárás esetén, a téli menetrend kezdetén állhatnak forgalomba.