Fürdőélmény bioenergiával Lentiben

Csodás, kirándulásra csábító vidéken, Magyarország délnyugati csücskében, a szlovén, a horvát és az osztrák határ közelében, három különleges szépségű néprajzi tájegység – az Őrség, a Göcsej és a Hetés – találkozásánál találhatjuk Lentit, amelynek fürdője egyszerre ígér felfrissülést és ellazulást.

 

Több, mint fürdő, de fürdőként is remek hely. Egy mondatban így jellemezhető a Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark, amelynek szabadtéri részében öt medence és egy 74 méter hosszú csúszda várja a vendégeket. A medencék legnagyobbika 1340 négyzetmétenyi vízfelülettel, vadvízárammal, nyakzuhanyyal és masszázspadokkal várja a vendégeket.

A fürdő egész évben nyitvatartó hét fedett medencéje azoknak szól, akik nemcsak a nap és a fürdés szerelmesei, hanem a hidegebb hónapokban sem szeretnének lemondani a vízi örömökről. Mivel a fedett rész Európa szerte ismert, 40 ezer éves, nátrium-hidrogénkarbonátos gyógyvíze mozgásszervi, ízületi, gerinc és hátproblémák gyógyítására alkamas, a termálfürdőben kúraszerűen alkalmazott gyógyászati kezelések is várják a gyógyulni vágyókat.

A fedett élményfürdő élményeit a két beltéri medence mellett az óriáscsúszda is garantálja, miközben a családok legkisebb tagjainak a kisgyermekeknek szóló pancsoló rész bővíti a vizes örömök sorát. A másik élménymedence pedig a beépített masszázs funkciókkal és a 8 férőhelyes jakuzzi résszel garantálja az ellazulást.

Akik a fürdés öröménél is többre vágyik, annak a Szent György Energiaparka is érdemes átmenni, amely a bioenergetikus természetgyógyászok szerint különleges gyógyító erejű energiavonalak találkozási pontjaiban fekszik. Így aki oda látogat és egy-egy alkalommal, az ajánlott egy-két órás sétát megteszi, az az ígéretek szerint hatékonyabban tud kikapcsolódni, felfrissülni, gyógyulni. A 2022 végén átadott Balance Medical Center pedig a Lenti Termálfürdő egészség- és gyógyászati centrumaként a fürdőgyógyászati, valamint a wellness kezelések mellett az egyedülálló hiperbár oxigénterápiával teszi teljessé Lenti fürdőélményeit.

Kocsis Erika

Fotók:lentifurdo.hu