Hollókő

Hollókő a régióban tipikus palóc falucska, amelyet már a középkori írások is említenek. A török korban a település elnéptelenedett, a vármegyei összeírások 1715-ben csak 3 adóköteles házról írnak. Mivel a környező földek rossz minőségűek voltak, ezért a falu csak lassan fejlődött, és talán ezért is őrizte meg múlt századi patinás képét. Az útra merőlegesen álló szalagtelkeken többnyire földszintes házak állnak, kontyolt nyeregtetejüket valaha fazsindely borította. A homlokfalakat áttört fafaragások díszítik, mint ahogy a faoszlopos tornácokat is. Ahogy a család növekedett, az utcaképet alkotó „első” házak sora mögé emeltek újabb házat. A falu közepén áll a jól ismert, 1889-ben épült, parányi fatornyos, zsindellyel fedett templom, amely egyszerűségével, dísztelen harmóniájával magával ragadó képet ad.

A 400 fős falu erősen ragaszkodik tradícióihoz, szokásaihoz és viseletéhez is, így a hollókői ünnepek végigkísérik a falusi élet körforgását. A legfontosabb ünnep a húsvét, amikor a Húsvéti Fesztivál várja a vendéget: van locsolóbál, tojásfestés és népi mesterségek utcája. Ilyenkor igazi turista módjára sodródhatunk az ünnepi sokadalommal.

A népviselet a faluban még nem oly rég mindennapos viselet volt. A hatvanas években a vár helyreállításakor készült fotókon még sokszoknyás lányok, csizmás férfiak talicskázzák a földet. Mára a népviselet inkább már csak az ünnepekhez és a turizmushoz tartozik. De olyankor előkerül a sokszoknyás ruha, a kalap a szekrényekből, hordják a fiatal lányok, és a megőszült hajú, pödrött bajszú legények is csizmába bújnak. A falu múzeumait nézegetve a hétköznapi élet egy-egy töredékéből áll össze a múlt századi világ. A fonóban sokszoknyás néni szövi a függönynek, terítőnek valót, melyet meg is vásárolhatunk.

A falakon régi, egyszerűségükben tökéletes eszközök – a falusi ember majd minden munkaeszközét maga készítette. A falu házai is mind hasonlóan egyszerűek és harmonikusak. A falakat mindenütt kőalapra vályogból rakták, amely nyáron hűvös, télen hőtartó, az ablakok pedig kicsik, ami nem okozott gondot, hiszen az emberek az egész napot a földeken töltötték, és csak aludni jártak haza.
A Falumúzeum pontosan mutatja egy parasztház berendezését a századfordulón. Az udvarról a tornácra, onnan a pitvarba-konyhába lépünk, ahol a kemence mellett, a lócán vizesedények sorakoznak. Itt főztek, és innen fűtötték a tisztaszobát is, amely a fiatalok hálószobájaként szolgált – legszembetűnőbb bútora a párnákkal magasra tornyozott ágy. A cifra ágynemű a menyasszony hozománya volt, csakúgy, mint maga a tornyos nyoszolya. A konyhából a szobával szemben nyílt a kamra. Ez volt a család éléstára, itt álltak a liszteszsákok, a cserépfazekak tele lekvárral, zsírral, az egy hétre sütött hatalmas kenyerek a mennyezetről függő kenyértartó rácsban voltak. Ebben a helyiségben aludtak az öregek is.

Nemcsak ünnepekkor, de hétvégén is bámész városiak ezrei lepik el a hétköznap még mindig csendes világörökséget. A belépőjegy méltányos, tartalmazza a falu összes múzeumába a belépőt, és az egész napos folklórprogram is megtekinthető. Reggel – ha időben érkezünk – részt vehetünk a fatornyos templom előtti nyílt színi misén a falu apraja-nagyjával együtt. A feketébe öltözött nénik kezükben bibliával és rózsafüzérrel, az öregurak összegombolt inggallérral, pirospozsgás arccal teli torokból énekelnek. A mise után a hollókői asszonyok, legények büszkén sétálnak a főutcán, nem zavarja őket a fotózás, sőt büszkén mutatják, magyarázzák a palóc népviseletüket az érdeklődőknek.
A nők rövid, térdig érő ráncolt szoknyáját tucatnyi vászon alsószoknya emeli föl, meglepően sokat mutatva a harisnyából. A szoknya elé gazdagon hímzett fekete selyemszakácskát kötöttek. Az asszonyok fejdísze a rojtos selyemkendőből hajtogatott „menyecske”, amely alá gyöngyös főkötőt helyeztek. Igazi színpompás korona! A férfiak ehhez képest dísztelenek, szűk fekete nadrágot, gyolcsinget és pitykével, hímzéssel díszített posztólajbit viselnek. Derekukon széles hímzett szalag, fejükön kackiásan áll a pörge kalap.

A látogatók egy része a színpadon egymást váltó táncosokat, népzenészeket nézi. A lányok visonganak, varkocsba kötött hajukban színes szalagok, és tucatnyi szoknyájuk magasba repül, ahogy a legények forgatják őket. Csattognak a csizmaszárak, dobog a színpad, húzza a bőgős, cifrázza a hegedűs. A közönség élvezi, a zenére mozdul. A mesterségek utcáján a gyerekek a fazekas köré sereglenek, tátott szájjal nézik, hogyan készül a csoda, hogyan lesz az agyaggombócból a keze alatt korsó. Vehetünk vásárfiát, kancsót, vásznat, bort, ruhát, fakardot, mézeskalácsot.
Ha megéheztünk, étkezhetünk bőséggel. A Muskátli vendéglőben, diófák árnyékában, terebélyes, masszív asztalokon kemencében sült malacot ehetünk, vagy hagyhatjuk elcsábítani magunkat a kürtős kalács illatától.

Fenn a hegy tetején magaslik a vár. Szilajon néz a környező tájra, ellátni egész Szlovákiáig, az Ipoly völgyéig, mint ahogy urai is birtokolták a környező falvakat, földeket. Kemény 10 percnyi kaptató feljutni a várba. A falu hagyásfás libalegelőjét – mint ahogy mi is – szuszogva mászta, átkozta, birtokolta török, magyar, labanc az elmúlt 700 évben – mára a meredek dombot teljesen benőtte, visszahódította az erdő. A vár – egyik legszebben helyreállított várunkként – izgalmas kiállítással szolgál. Története a XIII. századba nyúlik vissza, de eredetlegendája szerint a Pusztavárhegyen álló földvár tulajdonosa, Kaszics András szépasszonyt rabolt, akinek dajkája boszorkány volt. A dajka cimborált az ördöggel, hogy kiszabadítsák a leányt. Így történt, hogy az ördög parancsára az ördögfiak elhordták a várat, és kőről kőre lebontva azt kiszabadították a leányt. Becsületükre legyen mondva a köveket nem dobálták szét, hanem egy közeli bazaltsziklán egy halomba rakva új várat emeltek belőlük. Ez lett Hollókő vára.
A vár aztán sok kézen megfordult, volt Csák Mátéé, a XV. század elején a huszita Giskra foglalta el kis időre, 16 000 forintért elzálogosították, majd 1552-ben a török ellenállás nélkül foglalta el, és 24 főnyi őrséget hagyott benne. Az ostrom nélkül is sokszor gazdát cserélt vár végül annyira lepusztult a végvári idők során, hogy már a XVIII. századi császári leltárban romként szerepelt. Ez volt a szerencséje, nem érte el végzete, mint a legtöbb magyar várat: a Habsburgok elfelejtették felrobbantani. Az öregtorony döngő lépcsőit megmászva elénk tárul a táj. A Cserhát zöld erdejei hullámzanak, a messzeségben a Tátra sziluettjét látni, a várfal meredélye fölött sólyom vitorlázik a szélben. Most felhallatszik a falubeli vigadalom zaja, sült húsok illatát hozza a szél, mintha múlt századi lakodalom lenne odalenn. Ideje indulni.

Tipp: Aludjunk egy éjszakát a falu számos szállóhelyeinek egyikén. Mi egy igazi parasztházban kaptunk szobát. A falu este elcsendesedik. A régi fa villanyoszlopok tetején az épphogy világító villanykörték körül bogarak rajzanak, denevérek cikáznak. Olyan csend és sötét van, amilyet Budapesten már száz éve nem találni.

Reggel, a turisták érkeztéig sétáljunk egyet a faluban – ilyenkor mindenki köszön mindenkinek. Vegyünk igazi, frissen fejt tejet zománcozott kannából, kiflit a kis boltból.
A falu végéből kiépített kerékpárút vezet a közeli Szécsénybe. A Cserhát völgyében, a kaszálók mellett futó kis utacska meseszép útvonalon vezet. Remek alkalom, hogy megfigyeljük a Cserhát élővilágát, madarait, kis szerencsével őzet, vaddisznót is láthatunk.