Idén virtuális rendezvényeket tartanak az Idegenvezetők Világnapja alkalmából

Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén február 25. és 28 között. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kereskedelmi Tagozata által támogatott, csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvénysorozatot turisztikai konferenciával nyitják meg, az ilyenkor megszokott idegenvezetők és kulturális intézmények által tartott sétákat pedig az interneten lehet majd megnézni.

A BKIK az MTI-nek küldött közleménye szerint a világnap alkalmából hat egyedi, különleges, kiemelt sétát vettek idegenvezetők segítségével videóra, a Budai Várnegyedtől a Dohány utcai Zsinagógáig. A Budapesti Történeti Múzeum saját sétát készített az alkalomra, amely a Zichyk Óbudájára kalauzolja az érdeklődőket. Lesznek idegenvezetői előadások és a látogatók megismerhetik a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet vagy bepillanthatnak a Mátyás templom múltjába és jelenébe is virtuálisan.

A világnap alkalmából készített tárlatvezetés segítségével az érdeklődők végigutazhatnak Európa legrégibb földalatti vonalán, végigsétálhatnak Budapest legszebb sugárútján vagy érdekes ferencvárosi és lipótvárosi sétákon vehetnek részt. A világnap nyitányaként február 25-én térítésmentes online turisztikai konferenciát tartanak Turizmus – újra nyitás, de hogyan?, Reflektorfényben az idegenvezetés címmel, amelynek témája a járványhelyzet által leginkább sújtott gazdasági szereplők, az idegenvezetők, vendéglátósok és szálláshelyadók számára elérhető lehetőségek lesznek.

A BKIK kitért arra: a turizmus a pandémia által leginkább sújtott ágazat. A szállodák, a vendéglátóhelyek többsége zárva tart, az utazási irodák alkalmazottai, a rendezvényszervezők és az idegenvezetők pedig tömegesen maradtak munka nélkül. Ebben az időszakban a BKIK különösen fontosnak tartja megmutatni, hogy a szakma ugrásra készen várja a nyitást, hogy vendégeit újra fogadhassa.

Deák Judit, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta: az idegenvezetők tavaly tavasz óta nem dolgoznak, a túlnyomó többségük egyéni vállalkozó, nem alkalmazottak. Támogatást vagy adókedvezményt az államtól nem kaptak, bár számos alkalommal jelezték a döntéshozónak a problémát. Példaként említette, hogy Szlovákiában az idegenvezetők havi több mint 400 eurót, Írországban heti 150 eurót, Ausztriában havi 800-1200 eurót kapnak az államtól. „Ilyen rettenetes helyzet még nem volt, mint a mostani.” – fogalmazott Deák Judit, hozzátéve: remélik, hogy hamarosan lesz munkájuk, és jövőre méltóbb módon ünnepelhetnek.

Caesar Éva, a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) elnöke szerint gyakorlatilag nem kaptak támogatást az idegenvezetők a járvány kitörése óta. A vidékieknek volt lehetősége pályázni maximum egymillió forintra, aminek nagyon örültek. Azonban általános érvényű ágazati támogatást, vagy adókedvezményt nem hagytak jóvá nekik, ezért nem tudnak ünnepelni.

Az érdekképviseletek szeretnék elérni, hogy a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt igénybe vehessék az idegenvezetők. A sétákat a kamara honlapján a „Budapest” rovatban lehet majd megnézni.

Az Idegenvezető Társaságok Világszövetségének (WFTGA) kezdeményezésére február utolsó vasárnapján 1990 óta hívják fel a figyelmet az idegenvezetői szakmára. Az 1989-ben alakult Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének tagjai a szakmai törvények szerint, mintegy harminc különböző nyelven végzik tevékenységüket. 2020-ban a szakma az egész világon nehéz helyzetbe került a koronavírus-világjárvány miatt. Magyarországon nagyjából 15 ezer idegenvezetőt tartanak nyilván, közülük négyezren aktívak Budapesten, országosan 4500-an.