Izrael turisztikai kincsei mutatkoztak be Budapesten

A napokban, a Haim Katz izraeli turisztikai miniszter részvételével tartott, teltházas szakmai eseményen találkoztak az izraeli és a magyarországi turisztikai szolgáltatók, majd sajtótájékoztató keretében mutatták be azokat a turisztikai értékeket, amelyekkel Izrael újjáéledő turizmusa várja a magyar utazókat.

Ella Zack Solomon, az izraeli turisztikai minisztérium új-desztináció fejlesztési igazgatója a Mercure Budapest Korona Hotelben tartott prezentációján ismertette Izrael lenyűgöző látnivalóit, hangsúlyozva, hogy az ország minden pontja biztonsággal látogatható. Kiemelte a két ország közötti szoros kapcsolatot, amelyet a heti 50 közvetlen járat és a 2023-ban Izraelbe látogató több mint 21 600 magyar turista is bizonyít. Az esemény külön aktualitását adta, hogy 2025 a keresztény jubileumi év jegyében még gazdagabb élményeket ígér az utazóknak.

Izrael: Négy tengerpart, vallási szentélyek és kulináris kalandok

Ella Zack Solomon előadásában Izraelt a világ egyik legfontosabb vallási és kulturális központjaként mutatta be, ahol Jeruzsálem és Názáret szent helyei – mint a Siratófal, a Via Dolorosa vagy az Olajfák hegye – hívők millióit vonzzák, különösen az idei jubileumi évben. Masszada és a Holt-tenger történelmi és természeti csodái mellett az ország változatos tájai is lenyűgözőek: a Földközi-tenger, a Vörös-tenger, a Galileai-tó és a Holt-tenger partjai, valamint 81 nemzeti park és 400 természetvédelmi terület kínál kikapcsolódást. Izrael egyedisége, hogy egyazon országban síelhetünk a Hermon-hegyen, túrázhatunk a Negev-sivatagban, vagy búvárkodhatunk Eilat kristálytiszta vizeiben, miközben Tel-Aviv vibráló éjszakai élete és gasztronómiája modern kontrasztot nyújt az ókori helyszínekhez.

Ella Zack Solomon, az izraeli turisztikai minisztérium új-desztináció fejlesztési igazgatója

A gasztronómia szerelmeseinek külön csemege Izrael: a mediterrán, közel-keleti és nemzetközi ízek kavalkádja, valamint a kevéssé ismert, de kitűnő izraeli borvidékek felejthetetlen élményt ígérnek. Solomon felhívta a figyelmet az IMTM 2025 Nemzetközi Turisztikai Kiállításra is, amelyet május 7–8-án rendeznek Tel-Avivban, lehetőséget teremtve a globális turisztikai szakma számára Izrael kínálatának felfedezésére.

Haim Katz: Biztonság és helyreállítás a turizmus középpontjában

Az eseményt Haim Katz izraeli turisztikai miniszter részvétele tette teljessé, aki a háború utáni turisztikai helyreállításról és a külföldi látogatók visszatéréséről beszélt. Elmondta, hogy Budapestről hetente 50, többnyire teltházas járat indul Izraelbe, és céljuk, hogy még több magyar turista fedezze fel az országot, ahol abszolút biztonságban érezhetik magukat. A miniszter kiemelte, hogy a szállodák – különösen a négy- és ötcsillagos egységek – jó állapotban várják a vendégeket, jelentős felújításokkal a háború után. A legnagyobb küldőországok jelenleg az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság, de egyre több utazó érkezik a Fülöp-szigetekről és Indiából is.

Haim Katz izraeli turisztikai miniszter

Miért érdemes most Izraelbe utazni?

A konferencia üzenete egyértelmű volt: Izrael az év minden szakában ideális úti cél, ahol a kulturális és vallási zarándoklatok mellett a fiatalabb generációk számára is vonzó rövid kirándulások szervezhetők Tel-Aviv és Jeruzsálem pezsgő atmoszférájában. A turizmus előtt álló kihívások – mint a biztonsági megítélés vagy az ár-érték arány – ellenére a stabilitás és a helyreállítás iránti elkötelezettség garantálja, hogy Izrael továbbra is a világ egyik legkülönlegesebb desztinációjaként várja a magyar utazókat.

-azutazó-

Fotók: Terranova Central Europe