Kicsiben nagy SUV – Peugeot 2008 1.6 BlueHdi teszt

Kicsiben nagy SUV – Peugeot 2008 1.6 BlueHdi teszt

Csalóka autó a Peugeot 2008-as, mert miközben külső méretei alapján erősen „kompakt”, kényelme, stílusa, használati értéke magasabb osztályokat idéz – különösen a nálunk járt, bőségesen felextrázott Allure csúcskivitel. Peugeot 2008 1.6 BlueHdi teszt.

Nagyon nagyok a Peugeot designerei, ha kis méretekről van szó. Az ugyanis szinte már varázslat, amit a 2008-asból kihoztak: miközben az eszünkkel tudjuk, hogy a francia gyár legkisebb SUV-ja áll előttünk, érzékszerveink folyamatosan becsapnak minket. A masszív megjelenés, a magas felépítmény és a trükkös vonalak összessége ugyanis már abban is képes bizonytalanságot kelteni, hogy akár csak a szegmenst pontosan belője az ember.

Pedig a nagyobb testvérnél, a 3008-asnál úgy 30 centiméterrel rövidebb és bő 15 centiméterrel keskenyebb a 2008-as. De az talán még érzékletesebben mutatja be az optikai trükköt, amellyel a 2008-as nagyobbnak mutatja magát a valóságos méreteinél: a SUV rövidebb és keskenyebb is mint egy Volkswagen Golf…

Kicsiben nagy SUV – Peugeot 2008 1.6 BlueHdi teszt

Korántsem véletlen, hogy optikai trükköt, nem pedig „csalást” említettünk, hiszen a 2008-as voltaképp cseppet sem kicsit. Elől kifejezetten bőséges a hely, a térérzetet ráadásul különös módon az javítja, hogy egészen apró – és jó fogású, sportos – kormány jár a SUV-hoz. Hátul azért már érződik, hogy ez nem a 3008-as, de főként kisgyerekes családok számára így is kompromisszummentes a kocsit. A raktér mérete teljesen rendben van, alaphelyzetben 350 literes, de az ülések előredöntésével közel 1200 literesre bővíthető, az utastérben pedig megannyi kisebb-nagyobb rekeszt találunk, ami főként hosszabb utakon jön jól.

Kicsiben nagy SUV – Peugeot 2008 1.6 BlueHdi teszt

S ha már a nagyobb modellekkel vetjük össze a 2008-ast, fontos rögzíteni azt is: noha ez „csak” egy kompakt SUV, a Peugeot egyáltalán nem spórolta le azokat a designjegyeket, funkciókat, anyagokat, amelyek hozzák a márkától megszokott, messze nem hétköznapi, kifinomult megoldásokat. Az aktuális modell, amely 2016-ban érkezett, az elődjénél több krómot, markánsabb hűtőrácsot kapott. Noha a 2008-as nem terepjáró, robusztust megjelenését erősítik a kerekek feletti műanyag borítások és a megemelt hasmagasság is. (S ha már a terepjáróság! Talán ez az egy, amiben kicsit „túltolták” a franciák: a kétkerék-meghajtású 2008-as ugyanis remek városban, sztrádán, még földutakon is, de a látszat ellenére még véletlenül sem terepre való.)

Az utastérben a 3008-asból ismert hangulat és stílus fogad, ráadásul a műszeregység, a jókora központi kijelző is „nagyautós” fílinget teremt, miközben sok részletmegoldás – például a szellőzőrácsok vagy a kilincsek fémhatású kerete – nagyban erősíti a minőségi érzetet.

Kicsiben nagy SUV – Peugeot 2008 1.6 BlueHdi teszt

A minőséget illetően nincs szó érzéki csalódásról: a 2008-as jól összerakott, jól kitalált, kiforrott konstrukció. Amelyet ráadásul nem csak jól lehet vezetni, hanem jó is vezetni. Ebben nagy szerepe van annak, hogy kocsi – és ez megint csak egy fontos jelzés arra, hogy korántsem nagy autóról van szó – az alapverzió esetében mindössze 1045 kilogramm súlyú. Ez pedig meg se kottyan a tesztautónkba szerelt 1.6 literes, 120 lóerős Hdi motornak. Az erőforrás játszi könnyedséggel viszi a kocsit. Noha ebben a szegmensben nem a gyorsulás a legfontosabb érték, azért a kocsi fürgeségét jól jelzi, hogy 9,6 másodperc alatt ugrik százra, végsebessége pedig csaknem 200 km/h. Ennél fontosabb az, hogy a 300 Nm nyomatékú motor akkor is kellő dinamikával mozgatja a 2008-ast, ha két felnőtt, két gyerek színültig pakolt csomagtartóval indul nyári vakációra. A kis önsúly és a kiforrott dízelmotor ráadásul rendkívül takarékos párosítás: a 2008-as óvatos vezetési stílus mellett, országúton tényleg beéri 4-4,5 literrel.

Kicsiben nagy SUV – Peugeot 2008 1.6 BlueHdi teszt

Azt, hogy a Peugeot nagyon ráérzett a kompakt crossover szegmensre, tesztünk mellett a statisztikák is igazolják. Már az első generációs 2008-ast is imádták az emberek, hiszen 2013-as premierje után, a modellfrissítésig tartó alig három év alatt durván 600 ezer darab kelt el a típusból. Azóta pedig csak még jobb – hogy mást ne mondjunk: nagyobb – lett a 2008-as, amely az 1,6-os Hdi motorral vegyes üzemelésben nagyon korrekt, öt liter körüli fogyasztással muzsikál – ami országúton ennél jóval kevesebb, akár 4 liter körüli is lehet.

Kicsiben nagy SUV – Peugeot 2008 1.6 BlueHdi teszt

A 2008-as 1.2-es Pure Tech belépőmodelljének ára 4 millió 530 ezer, ami használt autó leadás esetén rögtön csak 3 millió 990 ezer. Az 1,6 BlueHdi 120 lóerős motorral pedig 6 millió 145 ezer, ami használta autó leadása mellett 5.745 ezerre megy le – mindez 5 év garanciával társítva.

ér-s.

Legyél az első hozzászóló "Kicsiben nagy SUV – Peugeot 2008 1.6 BlueHdi teszt" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*