Kis-Balaton, nagy fejlesztés

Új turisztikai látogatóközpont épül a Kis-Balatonnál.

Csaknem egymilliárd forintból, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság eddigi legnagyobb beruházásaként épül látogatóközpont a Kis-Balatonnál, Fenékpusztán, ahol felújítják Fekete István emlékhelyét is – írta az MTI.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta: az igazgatóság 14 bemutatóhelye közül három veszprémi helyszínen működik látogatóközpont, amelyekhez most az eddigi legnagyobb beruházással társul a kis-balatoni. Az összesen 958 millió forintos beruházáshoz 950 milliót nyert a nemzeti park, s a tervek szerint az idei első félévben megkezdődik a kivitelezés, amelyet 2018 végén, 2019 tavaszán avathatnak fel.

A jelenleg évente 5-10 ezer látogatót fogadó területen legalább 30 ezer vendégre számítanak az egész éves nyitva tartás során. A 76-os főút mentén, Keszthely és Sármellék között, 250 méterre a főúttól olyan épület készül, amelyben az interaktív kiállításon kívül mozi és előadóterem, bolt, illetve büfé is lesz. A megújuló energiaforrásokkal működtetett, zöldtetős, hidat formázó létesítményhez kapcsolódóan vízi és szárazföldi tanösvény, játszótér is készül, illetve felújítják Fekete István emlékhelyét és a Matula-kunyhót – sorolta Puskás Zoltán.

A sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették a beruházást, V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kifejtette: a korábbi európai uniós fejlesztési ciklusban 16 ökoturisztikai létesítményt újítottak fel és 53 új létesítménnyel gazdagodott Magyarország. A mostani ciklusban is folytatódnak a beruházások, összesen 4,5 milliárd forint értékben épülnek bemutatóközpontok, köztük közel egymilliárdból a Kis-Balatonnál, Fenékpusztán.

Az államtitkár kifejtette: 800 ökoturisztikai létesítmény működik Magyarországon, ebből 343 részben vagy egészben a nemzeti parkok kezelésében van.

A kutatások szerint, mondta a politikus, a közeljövőben az ökoturizmus lesz a legdinamikusabban fejlődő ágazat, s miután a mai fiataloknak már kevés, ha „kifakult bundájú kitömött állatokat és szúette vitrinekben megsárgult papírokat” láthatnak egy kiállításon, ezért a legkorszerűbb, interaktív elemekkel kell a figyelmüket felkelteni.

Legyél az első hozzászóló "Kis-Balaton, nagy fejlesztés" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*