Nemcsak fesztivál, hanem egyhetes városi élmény lesz idén is a SopronFest: június 27-től kezdve közel 80 helyszínen, mintegy 300 program várja a látogatókat Sopron utcáin, terein és különleges helyszínein. A július 2–4. között zajló nagykoncertek mellett podcast-beszélgetések, jazz estek, kiállítások, gasztroprogramok és helyiek által vezetett privát séták is színesítik a kínálatot.
A SopronFest az elmúlt években az ország egyik legkülönlegesebb fesztiváljává vált azzal, hogy nem zárja kerítések közé a programokat, hanem egész Sopront bevonja az eseménybe. A belvárosi kávézók, teraszok, éttermek és utcák ugyanúgy a fesztivál részévé válnak, mint a Lővérek koncerthelyszínei.
Az idei év egyik legnagyobb dobása kétségkívül a The Prodigy fellépése lesz: a legendás brit elektronikus zenei csapat nyolc év után tér vissza Magyarországra. A nemzetközi sztárok mellett a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadói is érkeznek Sopronba, többek között Azahriah, Beton.Hofi, Dzsúdló, Halott Pénz, a Carson Coma, a Bagossy Brothers Company és a ValMar. A legendás zenekarok közül színpadra lép a Kispál és a Borz, valamint Szikora Róbert és az R-Go is.
A fesztivál különleges hangulatát az úgynevezett „titkos” helyszínek adják majd, ahol intimebb koncertek és meglepetésprogramok várják a közönséget. Az elektronikus zene rajongói számára különösen izgalmas lehet az osztrák Kruder & Dorfmeister páros fellépése.
A SopronFest azonban jóval több klasszikus zenei fesztiválnál. Az idei tematika középpontjában a barátság áll, amely nemcsak a koncerteken, hanem az irodalmi, képzőművészeti és gasztronómiai programokban is visszaköszön.
A városban több mint egy héten át zajlanak majd különféle kulturális események. A Telekom PodcastFest keretében ismert podcasterek és médiaszereplők beszélgetéseit hallgathatja meg a közönség, míg a Líra irodalmi programjain többek között Spiró György is részt vesz.
Különleges élményt kínálnak a Telekom Privát Séták is, ahol ismert soproniak mutatják meg saját kedvenc helyeiket és személyes történeteiken keresztül mesélnek a városról. A program résztvevői között lesz például Pohl Misi, a Lord zenekar énekese és Sövegjártó Áron színművész is.

A jazz kedvelőit a SopronFest Jazz Napok várja nyolc napon át ingyenes koncertekkel. A Várkerületen hazai és nemzetközi fellépők, köztük koreai zenekarok is színpadra lépnek, miközben a város különböző pontjain időszaki kiállítások és múzeumi programok várják az érdeklődőket.
A fesztivál idején Sopron gasztronómiai kínálata is reflektorfénybe kerül. A helyi borászatok, éttermek és sörözők különleges, „Barátság jegyében” összeállított menükkel készülnek, miközben a poncichter negyedben a SopronFest saját bora, kávéja és csokoládéja is megkóstolható lesz.
A szervezők idén a közlekedésre is nagy hangsúlyt fektetnek: a környező nagyvárosokból éjszakai transzferbuszok segítik a hazajutást Győr és Szombathely irányába.
-azutazó-
Fotók: sopronfest.hu
