Különleges programokkal vár az őszi szünetben a Debreceni Állatkert és Vidámpark

A festői színekbe öltözött Nagyerdő szívében található intézmény október 23. és 31. között a napi látványetetések mellett több tematikus programmal és az év utolsó vidámparki kalandjaival várja majd a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat.

A szünidőre esik két olyan természetvédelmi jeles nap is, amely az állatkert ikonikus lakóihoz kötődik. Október 24-én tartják a Gibbonok Világnapját, amelynek alkalmából 11:00-tól az intézmény fehérkezű gibbon testvérpárja, Marci és Kópé ünnepi lakomában részesül, majd az érdeklődők a gibbonok családi életével és a két hím családfájával ismerkedhetnek meg. Szintén közönségkedvenc és veszélyeztetett főemlősöket ünnepelnek majd október 30-án, a Makik Világnapján, amely keretében a látogatók 13:00-tól az idei szezonban utolsó előtti alkalommal találkozhatnak testközelből a gyűrűsfarkú makik csapatával a Katta-sétányon, majd a gondozók e karizmatikus madagaszkári őslakosok életmódjáról mesélnek.

Különleges szolgáltatásként az idén 60 éves Vidámpark nemcsak az októberi hétvégéken és nemzeti ünnepünkön, hanem az őszi szünet hétköznapjain, 26. és 30. között is nyitva tart, és 23 játékeleme mellett minden nap pónilovaglással vár kicsiket és nagyokat. Az elmúlt évek hagyományához híven a vidámparki szezon méltó lezárása sem maradhat el, így október 31-én, Halloween lidérces éjszakáján hátborzongatóan izgalmas programkavalkáddal búcsúztatják a jubileumi évet.