Lássuk a medvét! Időjósló les a Szegedi Vadasparkban

Medvelesre várják csütörtökön a látogatókat a Szegedi Vadasparkba, ahol a vendégek Mici és Ursula viselkedéséből következtethetnek arra, hogy meddig tart a hideg idő.

A távirati iroda jelentésében felidézi, hogy a világ sok kultúrájára volt jellemző a múltban, hogy állatok viselkedéséből próbáltak az eljövendő időjárásra következtetni. Ezek az állatjóslások a szájhagyomány útján terjedtek, és sokszor valós tapasztalatokra is épültek.

Február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez – amelyet régen tavaszkezdő napként is emlegettek – két különböző, állathoz kötődő időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kapcsolódik. Az egyik szerint: „Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap”, vagyis ha szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél.

Ugyanilyen következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket: ha meglátja árnyékát, visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, hogy hamarosan tavaszodni kezd. Csakhogy a barna medvék, a közvélekedéssel ellentétben, a természetben nem alszanak téli álmot, csupán rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak a fagyos időszakban földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban.

A Szegedi Vadasparkban 2015 tavasza óta gondoznak barna medvéket, csütörtök délelőtt a látogatók Mici és Ursula viselkedését figyelhetik meg. A medveles előtt az érdeklődők a Természetvédelmi Oktatóközpontban csemegét is készíthetnek az állatoknak. A kifutónál tett látogatás után a vendégek „medveöltöztető” foglalkozáson vehetnek részt, vagy ha kedvük tartja, kígyót, teknőst és csótányt is simogathatnak a terráriumházban.

Legyél az első hozzászóló "Lássuk a medvét! Időjósló les a Szegedi Vadasparkban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*