Látogatórekord a Zoo Debrecenben

Az ország első vidéki állatkertje és egyetlen klasszikus vidámparkja rekordszámú, több mint 171 ezer látogatót fogadott.

Az év során minden korábbinál gazdagabb programkínálat várta a látogatókat és újdonságokkal szolgáltak az immár hagyománnyá vált nagyrendezvények, köztük a háromnapossá bővült Halloweeni Szezonzáró, de a Park korábban sosem tartott programokkal, többek között állatkerti hálószobatitkokról szóló szakvezetéssel, Őszi esti sétákkal és AdományoZOO Nappal is meglepte közönségét.

2023-ban, az Állatkert alapításának 65. évfordulója alkalmából a Park új attrakciókkal és élményekkel, valamint az idén megkezdett átfogó arculati megújulás jegyében új honlappal és helyszíni tájékoztatórendszerrel várja majd látogatóit. Azok örömére, akik szeretnék egész évben megtapasztalni az itt átélhető kalandokat, most már a 365 napos állatkerti látogatásra jogosító Sétálóbérlet mellett kapható a korlátlan játékgép-használatot biztosító Élménybérletet, illetve a mindezeken felül valamennyi külön jegyes rendezvény belépődíját és a sorban állás nélküli bejutás lehetőségét is magában foglaló VIP bérlet.