Magyar turizmus: évi 20 millió vendég és 50 millió vendégéjszaka a cél

Fotó: mtu.gov.hu

Elfogadta a kormány a megújult Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amely erős és biztos alapot jelent a turizmus újjáépítéséhez – jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

A dokumentum kidolgozásában részt vevő 49 szakmai szervezet és 5 történelmi egyház képviselői közös nyilatkozatot írtak alá csütörtökön a Várkert Bazárban az összefogásról, együttműködésük megerősítéséről. Guller Zoltán kiemelte: a stratégia közös gondolkodás és javaslatok eredménye, az adatokra, és az adatok helyes elemzésére épül. A célok nem változtak: évi 20 millió vendég, 50 millió vendégéjszaka, illetve, hogy a turizmus legyen ismét a magyar gazdaság húzóágazata, és 2030-ig Magyarország legyen Közép-Európa legnépszerűbb turisztikai célpontja.

A vezérigazgató felidézte: az elmúlt bő egy évben soha nem látott nehézségekkel kellett szembenéznie a szektornak és a benne dolgozóknak az egyik pillanatról a másikra. Minden nehézség ellenére azonban “itt vagyunk, és dolgozni szeretnénk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem gazdasági mentőcsomagot vagy jogszabályokat szeretnének készíteni, hanem vendéget fogadni.

A sajtótájékoztatón a dokumentum legfontosabb irányvonalai között a digitalizációt, az adatvezérelt ágazatirányítás kiteljesítését, az ágazat további fehérítését, a fogyasztói szempontú marketing és értékesítés megvalósítását, a szakmai képzések és az oktatás fejlesztését emelték ki. A stratégiában külön fejezetben jelenik meg a vendéglátás, az egészségturizmus, az üzleti és konferenciaturizmus és a vallási turizmus.

A stratégia fő üzenete, hogy a turizmus és a vendéglátás nem csak foglalkozás, hanem hivatás. Az a közös cél, hogy a szektor képviselői másoknak is átadjanak abból az élményből, amelyet Magyarország jelent számukra, és azért dolgoznak, hogy megoszthassák az ország iránti szeretetet – hangzott el a sajtótájékoztatón. (MTI)