Marad Budapesten a Ryanair, de a bővítés elmarad

Miután heves vitába keveredett az extraprofit adó miatt a kormánnyal a Ryanair, amely az utóbbi időben több bázisát is bezárta, többen aggódtak, esetleg Budapestről is kivonulhat a cég.

Michael O’Leary, a fapados légitársaság vezetője Budapesten továbbra is hevesen bírálta a kormány légitársaságokat is sújtó adóját, de a 24.hu beszámolója szerint világossá tette: „A jó hír, hogy nem zárjuk be a bázist, amelynek megnyitásáért keményen küzdöttünk.” Jelezte viszont azt is, hogy a különadó miatt nem telepítenek új gépeket a budapesti bázisra és felfüggesztik 10 új járat indításának tervét, ezek a kapacitások a környező országokba kerülnek.

„Tovább szeretnénk bővíteni a jelenlétünket, de ilyen körülmények között nem megy. Az energiacégek estében, ahol létezik extraprofit, érthető, hogy különadót vetnek ki rá, de az évek óta veszteséges európai légiipar számára kevéssé” – mondta.