Tapolca utcáin sétálva, ha nem tudná az ember, mit kell keresni, el sem tudná képzelni, hogy milyen csodás, vízi kalandra csábító helyet rejt a föld, a város alatt. És miközben a tavas barlang a nyári forróságban hűsítő élményt ígér, a Közép-Európában egyedülálló barlangrendszert egész évben érdemes felkeresni.
Miközben a települések alatti barlangrendszerek Magyarországon borospincéknek szoktak helyt adni, a Tapolca utcái és házai alatt több kilométer hosszúságban elnyúló barlangrendszer egy olyan természeti csodát rejt, ahol szóba sem jöhetett a bortárolás. A tapolcai barlang ugyanis egy kristálytiszta vizű alatti tavat rejt, ahol egyedülálló élményt ígér a csónakázás.
A különleges barlangot 1903-ban, kútásás közben fedezték fel, és 1912-től már villanyvilágítás mellett lehetett megtekinteni. A csónakos kalandozás ideje 1938-tól vált lehetőséggé és ma a karsztvíz által kialakított barlangrendszer 270 méter hosszú szakasza járható be szárazon és vízen, ahol a legnagyobb élményt a szűk, hangulatosan kivilágított, járatokban való csónakázás adja. Már csak azért is mert miközben a csónakban magunknak kell eveznünk, a rendkívüli módon leszűkülő járatokban az ügyességünkre is szükség van, mert csak kézzel tudjuk magunkat előre lökni.
Miközben a csónakkal bejárható szakasz 150 méter hosszú, a barlang előtt álló érdeklődők sora nem ritkán ennél is hosszabb, mert a messze földön ritkaságszámba menő barlang-tó érthető módon, rendkívüli módon vonzza az érdeklődőket. Akik először az új fogadóépületbe léphetnek be, ahol interaktív kiállítás keretében ismerhetik meg a karsztvidékek különleges világát úgy, hogy a vezető tíz termen át kalauzolja végig a látogatókat. A gyerekek emellett a kúszóbarlangban próbálhatják ki barlangász képességeiket, miközben a moziteremben látványos, három dimenziós filmek adnak ismertetőt a barlangok kialakulásáról, formáiról és az ott honos élőlényekről.
A barlang meglátogatására a kiállítás megtekintése után kerülhet sor és a teljes látogatásra másfél órát érdemes rászánni. A tavas barlangba úgy érdemes készülni, hogy mélyben télen és nyáron egyaránt nagyjából 18 Celsius fok van.
Kocsis Erika