Mikor lehet mellnagyobbítás után sportolni?

Az ember sok mindent tud tenni azért, hogy jobban nézzen ki. Az egészséges étkezéssel és a rendszeres sportolással sokat lehet formálni a testen. Vannak azonban olyan testi adottságok, amiket a genetika határoz meg, és hiába teszünk mi meg mindent azért, hogy változtatni tudjunk rajtuk, nem lehet. A nők mellének mérete is ilyen, hiszen egy bizonyos idő után már nem fog a mérete változni, és az idő előrehaladtával általában a feszessége is csökkenni szokott. Dolgozhatunk az ügyön bárhogy, a mellnagyobbítást csak plasztikai beavatkozás igénybevételével tudjuk elérni. Ezt azonban nem kell szégyellni, hiszen az ilyen jellegű szépészeti műtétek sokak önbizalmát hozhatják helyre, és napjainkban teljesen elfogadottnak számít már!

A mellnagyobbítás lehetőségével sokan szeretnének élni, így természetes az, hogy első lépésként az interneten tájékozódik az ember. A gyakori kérdések között szerepelni szokott az is, hogy mikor lehet mellnagyobbítás után sportolni. Erről több eltérő információt is lehet találni a különböző oldalakon, éppen ezért lényeges az, hogy csak olyan oldalnak higgyünk, ahol plasztikai sebész adja meg a választ. Dr Falus György szerint a mellnagyobbítás után “2 hónapig nem szabad se sportolni, se erősebb terhelésnek kitenni a szervezetet”. Ezt az ajánlást mindenképpen be kell tartani, hiszen akár csak a sebész, úgy a páciens célja is az szokott lenni, hogy teljesen felépüljön a műtét után és a mellműtét eredménye is tökéletes legyen.

Dr. Falus György oldala azért is lehet jó támpont a mellplasztika iránt érdeklődőknek, mert itt tényleg minden fontos információt el lehet olvasni, ami az ilyen beavatkozásokkal kapcsolatos. A szükséges vizsgálatok és a műtét menete mellett arról is tájékozódni lehet, mire lehet számítani az operáció után, mire kell feltétlen odafigyelnie a páciensnek a gyógyulás időszakában. Lényeges az is, hogy az előre megbeszélt ellenőrző konzultációkon megjelenjen a beavatkozáson átesett hölgy, hiszen az ilyen alkalomkor tudja megvizsgálni a plasztikai sebész azt, hogy rendben gyógyul- e a műtéti heg, valamint megfelelő- e a mell formája.

Azoknak, akiknek fontos szerepet tölt be az életükbe a sport, feltétlen számolniuk kell a 2 hónapos kíméletes időszakkal a mellnagyobbítás után. Amint letelik ez az idő, és persze a sebész is az áldását adja, szépen, fokozatosan újra bele lehet vágni a különböző mozgásformákba. A plasztikai beavatkozásoknak több előnye is vám, ám kétségkívül a legnagyobb az, hogy olyan önbizalma lehet az embernek, amivel pozitív változások következhetnek a magánéletében. Dr. Falus György oldalán egyből be is tudsz egy személyes konzultációra most jelentkezni online, ahol minden fontos kérdést feltudsz majd tenni neki, legyen szó a mellnagyobbítás utáni sportolásról, vagy esetleg más téged érdeklő dologról.