MTÜ-felmérés: a tenger helyett vidékre vágynak a magyarok

Fotó: mtu.gov.hu

A koronavírus járvány a turizmust is alapjaiban változtatta meg, éppen ezért a magyarok utazási szokásait több kutatás is figyelemmel kíséri. A változások világosan mutatják: ezen a nyáron inkább vidékre, mint a tengerhez utaznának a magyarok. A korlátozások enyhítése felkeltette az érdeklődést, egyre többen beszélgetnek a neten az utazási terveikről. A közösségi médiában a változó szóhasználat is felhívja a figyelmet a módosult igényekre – derül ki Lounge Group összefoglalójából, melyet a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából készített.

A pandémiás időszak a turizmust is fenekestül felforgatta, ezt pedig a magyarok többsége a saját bőrén érzi. Az áprilisi mérésekből kiderül, hogy tavalyhoz képest kevesebb mint felére esett vissza az emberek internetes érdeklődése az utazásokkal kapcsolatban. Egy 4000 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a koronavírus járvány miatt a lakosság 43 százalékának hiúsult meg az idei évre tervezett belföldi vagy külföldi utazása. Azok közül, akik lemondták a korábban tervezett útjukat, egyharmada a járvánnyal kapcsolatos félelmei, újabb harmada pedig az úti cél megközelíthetetlensége miatt dobta sutba a terveit. A kimaradt utakat részben pótolni fogják az emberek, aminek a belföldi turizmus lehet a nyertese: a megkérdezettek nagy többsége a hazai utakat részesíti majd előnyben a járvány után. Nincsenek kevesen: a veszély elmúltát követő három hónapon belül a lakosság 36 százaléka tervez belföldi úti célt, míg 15 százaléka külföldre látogatna.

Aki útra kel, a korábbiakhoz hasonló módon az aktív szabadidős tevékenységet részesíti előnyben, illetve gyógyfürdő és wellness szolgálgatásokra vágyik. Az utazást tervezők harmada a szállodákat, ötöde az apartmanokat, további hatoda a magánszállásokat helyezi előtérbe. A válaszadók nyár végére, ősz elejére teszik a járvány lecsengését, így a lakosság főként belföldi, vagy határmenti külföldi utazásait az ezt követő időszakra tervezi.

A félelem tovább velünk marad, mint a korlátozások

A vírus okozta bizonytalanság félelmet szül az utazókban, a lakosság fele az adatok szerint is aggodalommal gondol a járvány utáni utazásokra. A megkérdezettek 40 százaléka attól is tart, hogy a közelgő utazásukat is le kell majd mondaniuk. Csökkenő tendencia figyelhető meg azonban április hónapban a lakosság általános pánik-érzetével kapcsolatban. E szerint bár elsődleges félelmük továbbra is egy gazdasági válság esetleges kialakulása, de az élelmiszerhiány, vagy a munkahely elvesztése kapcsán felmerült aggodalmaik már csökkentek.

Miről beszélgetnek a neten a magyarok?

A korlátozások részleges feloldásával fokozatosan újraindul az élet, így a szabadidős tevékenységek iránt is fokozódik az érdeklődés. Erre egy másik hasonló témájú felmérés, a Neticle intelligens médiafigyelési módszerével derült fény. A publikus közösségi média említések száma arról ad remek visszajelzést, hogy az emberek miről beszélgetnek, mi után érdeklődnek és mit terveznek a belföldi utazásokkal kapcsolatban.

A magyarok többsége elsősorban a rövidebb időtartamú belföldi utazások és szabadidős tevékenységek iránt érdeklődött az elmúlt hónapban. A koronavírus okozta rendkívüli helyzetnek köszönhetően népszerűbbé váltak olyan belföldi desztinációk, mint a Dunakanyar, Tokaj és Sárospatak. A Balaton első helye kikezdhetetlen ebben az összehasonlításban, noha a nevére április hónapban 20 százalékának kevesebben kerestek rá, mint márciusban, vagy éppen 2019 hasonló időszakában.

A járvánnyal kapcsolatos intézkedések határozták meg az utazási tervekkel kapcsolatos online beszédtémákat is. A fővárosiakat sújtó korlátozások vonatkozásában szintén előkerült a magyar tenger neve. Számos említés a Budapestről vidékre való utazás lehetőségét emelte ki, a vidéki szállásadók pedig a nyári időszakra való felkészülés időszakának nevezték a közelgő periódust.

A korlátozások lassú enyhülésével az elmúlt napokban már nyitva tartottak a balatoni partok és éttermek, így az online beszélgetések egy része is e körül forgott. A pünkösdi hétvége közeledtével a Balatonparti helyek és a szállásfoglalás témája is egyre jobban foglalkoztatja a netezőket. Az étterem téma rögtön első helyre került a sorban, a hirdetések is gyakran együtt említik a hotelek és éttermek újra nyitását, a lazító intézkedések bevezetését.

Tenger, terasz nem kell

Ami a szállástípusokat illeti, sokat mondanak a használt szavak is az igényekről. Az apartmanok, panziók esetében például tavalyhoz képest jóval kevesebb a tenger szó említése, helyette feltört a hazai üdülésre utaló vidék szó. Úgy tűnik a terasz fontossága is visszaesett, az utazni vágyók az élénk társasági élet helyett inkább a családos jelzővel keresik az optimális megoldást. A főváros környékén ezen kívül népszerűek az egynapos kirándulásra alkalmas desztinációk is, erre is sokan keresnek a felhasználók. Az otthonkiadásos piacnak azonban a jelek szerint most jó időre „annyi”, nemcsak a kiadó, de az eladó Airbnb-ingatlanok száma is megnövekedett.

Az eredmények a Lounge Group részéről a Magyar Turisztikai Ügynökség számára heti rendszerességgel szállított riportokból származnak, amelyek a Századvég Alapítvány és a Neticle együttműködésével jöttek létre. A Századvég Alapítvány közvéleménykutatása során a Lounge Group megbízásából a kutatók CAWI és CATI felmérést, valamint online fókuszcsoportos kutatásokat végeztek. A Neticle intelligens médiafigyelési módszerével, heti rendszerességgel frissülő kimutatása szintén a Lounge Group megbízásából készült.