Nagy változások a Balatoni Hajózásnál

Profiltisztításról szóló reorganizációs tervet készített a tavaly nyár végén meghatározó állami többségi tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) új igazgatósága, a javaslatra május 6-ig várja a kisebbségi tulajdonba került balatoni önkormányzatok szavazatait – derül ki a napokban szétküldött dokumentumból.

A reorganizációs terv célja, hogy a BAHART – alapvetően közfeladatot ellátó, nemzeti tulajdonú hajózási társaságként – megújuljon, működési hatékonysága pedig a profiltisztítás és szervezet-optimalizálás eredményeként érdemben növekedjen – olvasható a vezetői összefoglalóban. Az elképzelések szerint megszűnne a társaságnál a szálloda-, kemping- és vitorláskikötő-üzemeltetés – ez utóbbi bérbeadással -, valamint több menetrendi és sétahajójárata. Öt hajót kivonnának a forgalomból, négy kikötőt bezárnának, ingatlanokat értékesítenének, a dolgozói létszámot 65-tel csökkentenék. Az állami tőkeemelés, a megtakarítások, és az értékesítésekből fakadó bevétel segítségével kiemelten fejlesztenék a kompközlekedést, végrehajtanák a társaság műszaki modernizációját, és megvalósulhatna több időszerű fejlesztés.

A javaslat szerint a nem közcélú tevékenységek kiszervezése és a megmaradó alaptevékenységek racionalizálása nyomán a BAHART működési hatékonysága összességében javulna.  Az intézkedések 2021-től évi mintegy 200 millió forintos pozitív hatással járhatnak, amely lehetővé teszi, hogy a cég működése a közcélú menetrendi hajózás optimalizált fenntartása mellett sem válik veszteségessé – áll a Szabadics Zoltán igazgatósági elnök által szétküldött javaslatban, amelyet a kisebbségi tulajdonosok támogatása nélkül is elfogadhatnak.

Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség társelnöke, a cégben kisrészvényes Szigliget polgármestere szerint a BAHART reorganizációs javaslata egyértelműen és teljesen ellentétes az önkormányzatok által eddig képviselt működési koncepcióval. A hirbalaton.hu-nak nyilatkozva emlékeztetett: az önkormányzatok a cég egyben tartását vállalták, és ugyancsak fontos szempont volt, hogy az összes tulajdonos településen működjön a személyhajózás, függetlenül a gazdaságosságtól.

Az állam tavaly augusztus végén emelte meg a korábban 21 tóparti, kikötővel rendelkező önkormányzat többségi tulajdonában lévő BAHART tőkéjét 6,6 milliárd forinttal, amivel több mint 75 százalékos részesedést szerzett a hajózási társaságban.