Nagykanizsa emlékezete a Thúry György Múzeumban

 

Nagykanizsán járva kihagyhatatlan történelmi emlékezőhely a város és környéke kulturális örökségét és történelmét bemutató Thúry György Múzeum, amely a város híres szülőttéről, a 19. században élt költőről, íróról és újságíróról kapta nevét.

A Thúry György Múzeum épülete kapcsán nem túlzás a történelmi jelzőt használni, hiszen 1705-1712 között az egykori Kanizsa várának köveiből építette barokk stílusban a város földesura, Grasics Jakab. A ház, amely a 18. század közepén a Batthyány család tulajdonába került és amit a kanizsaiak „hercegi vár”-nak neveztek el, egészen 1945-ig uradalmi tiszttartói házként biztosított helyet a hercegség Kanizsa környéki gazdaságaihoz tartozó hivatalainak.

Az épület 1968 óta a Thúry György Múzeum otthona, ahol az emeleten az „Emberek, utak, kapcsolatok” (Dél-Zala évezredei) című állandó kiállítás mellett  időszaki kiállítások láthatók. Az emeleten a háromfüles ablakkeretek mellett, a Múzeum tér felől, íves alaprajzú, zárt erkély látható, ahonnan a hagyomány szerint egykor azt figyelték, hogy a hajdan szemben álló Városházán kiteszik-e a hatalom jelvényét, a pallost.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A múzeum kiállítási tárgyai a helytörténet különböző aspektusait ölelik fel, beleértve a régészetet, a néprajzot és a művészetet. A látogatók olyan műtárgyakat, dokumentumokat, műalkotásokat és egyéb tárgyakat fedezhetnek fel, amelyek Nagykanizsa és lakosságának gazdag történelmét és kulturális hagyományait mutatják be. A múzeum emellett kulturális és oktatási központként szolgál, betekintést nyújtva a látogatóknak Nagykanizsa múltjába. A legújabb időszaki kiállítás januártól a 111. évfolyamába lépett Nimród Vadászújsághoz kötődik: a lap illusztrátorainak és fotósainak 111 alkotásából készített nagyszabású tárlat várja az érdeklődőket a Thúry György Múzeum – Magyar Plakát Házában.

K.E.

Fotók: facebook/Thúry György Múzeum