Napi cukiság: Budának nevezték el a háromhetes orangutánbébit

Budának nevezték el a fővárosi Állatkert háromhetes orangutánbébijét – közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert.

A csütörtök éjjel lezárult internetes szavazáson a három választható név, a Buda, a Huba és a Naga közül a Buda lett a befutó, így az október 10-én született állatot ezzel a névvel fogják bejegyezni a nemzetközi orangután-törzskönyvbe – olvasható a közleményben. A kis Buda, aki még leginkább az anyja ölében tartózkodik, néhány hónapon belül már a második orángutánbébi a budapesti állatkertben.

Lia, a másik nőstény már augusztusban életet adott egy hím kölyöknek. Az ő nevére ugyancsak az interneten szavazhatott a közönség és végül a Móric nevet kapta. Mint írják, mindkét orangutánanyának van egy-egy idősebb, hatéves lánya is, akik most érdeklődéssel lesik el anyjuktól, hogyan foglalkoznak a jövevényekkel. A nőstény orangutánok ugyanis a természetben is így sajátítják el az utódokról való gondoskodás fortélyait.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az elmúlt három évtizedben összesen tíz orangutánkölyök született. Közülük többen ma már más állatkertek lakói. Az 1991-ben világra jött Tóni például napjainkban a Drezdai Állatkert egyik népszerű lakója. Az állatkerti orangutánok szaporítása a bébik népszerűségén túl természetvédelmi jelentőséggel is bír, hiszen ezek az állatok a vadonban kritikusan veszélyeztetettnek számítanak.

Az állatkertben az őszi szünet idején nemcsak sokféle látnivalóval, így például az orangután kölyökkel, a nemrég előmerészkedett szurikátabébivel, a tevecsikóval vagy az anyja hátán csimpaszkodó kis sörényes hangyásszal lehet találkozni. (MTI)