Nincs menekvés a brit Flybe légitársaság számára

Nem sikerült a megadott időn belül vevőt találni a csődbe ment cégre, így a csődbiztosok kezdeményezték a felszámolását – írta az AIRportal.hu.

Mint emlékeztettek, a Flybe január végén jelentett csődöt, és bár az általa birtokolt értékes repülőtéri résidők miatt több komoly érdeklődő is felbukkant, a megadott határidőn belül nem sikerült eladni a vállalatot.

A csődbiztosok az eladás sikertelenségét a légitársaságok működésére vonatkozó komplex európai szabályokkal, valamint a Flybe repülőtéri résidőinek megtartására vonatkozó rövid türelmi idő lejártával indokolták. Ezért a napokban bejelentették, hogy kezdeményezték a cég felszámolását.

A Flybe egykor 70 repülőgéppel és 2400 dolgozóval rendelkezett, évente 8 millió utast szállított, és a szezonális járatokkal együtt mintegy 80 célállomásra repült, köztük a múltban rövid ideig Budapestre is.