Aktuális városi kihívások, vagyis a klímavédelem, a mobilitás, a szociális városrehabilitáció, az esélyegyenlőség, az okos megoldások és a regionális együttműködések álltak a július 2. és 4. között megrendezett Bécs Napok Budapesten című rendezvénysorozat középpontjában.
Sokat tesz Budapest azért, hogy egyre élhetőbb város legyen. Ebben pedig Bécs kiváló példa, hiszen évek óta a legélhetőbb városok listájának élén szerepel – fogalmazott a rendezvény ünnepélyes megnyitóján Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a Városháza parkban.
A városok és polgármesterek közötti együttműködések fontosságáról beszélt a megnyitón Marcus Schober, a Bécsi Közgyűlés képviselője. Bécs és Budapest együttműködésére jó példa a Bécs Napok alkalmából felállított közösségi könyvespolc is, melyet a két város közösen töltött fel magyar, német és angol nyelvű olvasmányokkal.
A jó kapcsolatok jegyében telt a kétnapos konferencia is, melyen a két szomszédos főváros szakemberei és döntéshozói értekeztek az okos városok lehetőségeiről és kihívásairól. A július 3. és 4. között megrendezett „Budapest és Bécs – okos városok a fenntartható jövőért” című konferencia a fenntarthatóság minden aspektusát körüljárta, így szó esett a közszolgálatatásokba való befektetések megtérüléséről, a klímavédelem legégetőbb problémáiról, vagy a nők foglalkoztatásának kérdéseiről.
A közös gondolkodás fontos, mert a problémák nem állnak meg az országhatárokon – hangsúlyozta Renate Brauner, Bécs város közszolgáltatásokért és közgazdálkodásért felelős megbízottja. Ennek jegyében az adott témák szakemberei workshopok keretében beszélgethettek konkrét tapasztalatokról és lehetséges együttműködésekről.
A konferencia egyik kísérőrendezvényén például az innovatív vállalkozásfejlesztés lehetőségeiről értekeztek a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a Vienna Business Agency (VBA) szakétői. Bár a BVK Béccsel már öt évvel ezelőtt is együttműködött start-upok területén, most Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke és Alexander Diesenreiter, a VBA startup-szolgáltatásokért felelős vezetője további együttműködési lehetőségekről is egyeztethettek.