Olcsóbb lesz kijutni Budapest belvárosából a reptérre

Fotó: BKK

Minden Budapesten érvényes bérlettel elérhető lesz a kedvezményes árú reptéri járat – akinek van bérlete, októbertől 1000 forintért vehet jegyet a 100E reptéri expresszre – jelentette be Vitézy Dávid fővárosi képviselő, emlékeztetve, hogy a javaslatára döntött erről a közgyűlés.

Álláspontja szerint a „2200, rövidesen már 2500 forintos jegyár a turisták esetében teljességgel indokolható volt, de az itt élők számára túlzó”, hiszen egy négyfős család esetében majdnem tízezer forintba került a reptérre jutás, ami a fapadosok korszakában már a repülőjegy árával vetekszik.

Ezen a helyzeten változtat az, hogy október 1-jétől érvényes, kedvezményes, 1000 forintos reptéri jegy már elérhető lesz a BudapestGO applikációban mindenkinek. A legegyszerűbb azok dolga lesz, akik ott vásárolták meg a bérletet. Azok sem maradnak ki, akik papíralapú bérlettel rendelkeznek, vagy a MÁV applikációban vásárolták a bérletet: a BKK ugyanis átmeneti jelleggel ezeket a bérleteket is elfogadja a kedvezményes kiegészítő jegy igénybevételéhez, egymás után kell mindkét terméket bemutatni majd.