Partra vetve Dél-Franciaországban

Az első állomás az útikönyvek által kevésbé emlegetett apró nyaralóváros, Saint Cyr sur Mere volt. A hangulatos tengerparti településen, a felkapott üdülőhelyekkel szemben, nem kell tömegjelenetekkel számolni. Pedig a tengeröböl által védett, két kilométer hosszú, homokos – minőségi zuhanyokkal, toalettekkel ellátott – tengerpart az Európai Unió által a legtisztább strandoknak ítélt kék zászlót is megszerezte. Napnyugta után bájos utcácskái ígérnek kellemes sétát, amelynek során a New York-i Szabadság-szobor aranyszínbe öltöztetett apró másába is belefuthatunk. Alkotója ugyanaz a Bartholdi, aki a szobrocska – mára a szabadság szimbólummá vált – amerikai nővérét is megformázta.

Innen az Atlanti-óceánt a Földközi-tengerrel összekötő, évszázadok óta érintetlen szépségű tájnak köszönhetően az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított Canal du Midi volt az irány. A 240 kilométer hosszú, 20 méter széles, mesterséges vízmeder a manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő csatornahajózás egyik fellegvára. A behajózás színhelye Beaucaire volt, amely egykoron komoly tekintélyt szerzett piacával, ahová a kereskedők a tenger felől hordták portékáikat. A hatalmas motorcsónakhoz hasonlító csatornanaszád átvétele azonban rögtön előrevetítette a hajótúra baljós végét. A több százezer forintért bérbe vett – idehaza előre kifizettetett – hajó ugyanis műszakilag több sebből vérzett.

A bérbe adó cég embere ezért azt tanácsolta: inkább vásároljanak be az útra, és ha néhány óra múlva visszatérnek, a hajó már újjászületve várja a társaságot. Igaz, a kiégett lámpákat kicserélték, a fürdőszobák is üzemképesnek tűntek, ám az egyik legfontosabb berendezés, a fordulást, manőverezést egy gombnyomással biztosító fordítómotor továbbra sem volt üzemképes. Mivel a cég többi hajója úton volt, nem volt más lehetőség, mint elfogadni a helyszínen felajánlott gyorstalpalót, vagy várni öt napot, amíg a következő naszád visszaérkezik.

A komplikált, ám rendkívül rövid bemutató után a társaság alkalmi kapitánnyá előlépett vezetője rögvest több, ott horgonyzó hajóhoz is odaverte a naszádot, amit a hajóscég embere biztatóan a „menni fog ez” megjegyzéssel intézett el. Optimizmusra mindössze az adott okot, hogy egy nemzetközileg is ismert hajóscég helyi alkalmazottja nyilván csak komoly, megfontolt ember lehet. De nem. A hajózás örömét pedig véglegesen elrontotta a fordítómotor hiánya. Segítségével ugyanis éjszakára percek alatt beállhattak volna a kikötőkbe, ahol szinte centire pontosan kellett – volna – besiklani a lehorgonyzott hajók között szabadon hagyott helyek egyikére.

Így viszont maradt a fél óráig tartó tipródás és a környező naszádok tulajdonosainak felháborodott protestálása. A tökéletlen vízi jármű előtt ráadásul azok a minőségi éjszakai pihenőhelyek is bezárultak, ahol az áramfelvételi lehetőség adott volt. Ennek eredményeként nem működött a légkondicionálás, a meleg kabin nyitott ablakán át pedig vígan repkedtek a legyek és a szúnyogok. A hajón ugyan toalettel ellátott és önálló zuhanyozók is növelték a komfortot, a szűk helyiségek közül azonban az egyikben már az út elején lehetetlenné vált a tisztálkodás.

Mindezért a méltóságteljes látványt nyújtó, festői táj is csak ideig-óráig adott kárpótlást: a szépséges egyhangúság előbb-utóbb unalmassá vált. Ezen a környező, az útikönyvek szerint sokat ígérő, ám rendezettségük ellenére is ingerszegény településeken megtett séták sem tudtak segíteni. Az idegen nyelvet nem beszélő helyiek és az angol nyelvű étlappal nem rendelkező éttermek sem könnyítették meg az életet. Három nap múlva megszületett a döntés: visszaadni a hajót, és a mobil internet előnyeit kihasználva, a szárazföldön keresni igazi élményeket.

Így jutottak el a pápák városának is nevezett Avignonba, a mindössze 40 szobás Auberge de Cassagne luxushotelbe, ahol már a megérkezéskor érződik, hogy a kívánságokat szinte ki se kell mondani, mert azt a személyzet magától is kitalálja. A társaság házi kedvencének számító apró, tikkadt kutyának például a főpincér – látva kollégái elfoglaltságát – maga szaladt el a felüdülést hozó vízért. A tipikus provence-i parasztházat idéző szálloda kertjét – a fákat, a virágok elrendezését, a személyzet öltözetét tekintve – mintha Manet Reggeli a szabadban című festményéről mintázták volna. Mindez a szobaárakban is tükröződik: ha nem is egy Manet-festmény árát, de több mint 350 eurót is elkérnek a de-luxe szobában eltöltött éjszakáért. Cserébe a tulajdonos házaspár hölgy tagja, Sylvie Boucher fogadja az érkező vendégeket, a férj, Philippe Boucher pedig 1983 óta a szálloda Michelin-csillagos éttermének séfjeként gondoskodik a gasztronómiai élvezetekről.

Ráadásul a hotel főportása magasan képzett idegenvezetőnek bizonyult: olyan tippeket adott a környék megismeréséhez, amelyek bearanyozták az ott töltött napokat. A turisták által ostromlott Avignonban nemcsak a település történelméről beszélt, azt is tudta, melyek azok a járatok, amelyeken át a látogatók hadait elkerülve fedezhetők fel a város és a pápai palota legérdekesebb részei.

Tanácsára jutottak el a hosszú ideig a reformáció fontos bástyájának tekintett Orange-ba, ahol a máig szinte érintetlenül fennmaradt, egykoron tízezer néző befogadására alkalmas, római kori kőszínház és az avenue de L’arc de Triomphe végén emelkedő diadalív ígér különleges időutazást.

Egy kivételes tudású művész tragikus sorsának utolsó stációjára emlékeztetett a Saint Rémy de Provence mellett található Saint Paul de Mausole elmegyógyintézetben tett látogatás, ahol a beteg zseni, Van Gogh 1889–90 között tartózkodott. Az egykori kolostorból átalakított intézet kertjében a festményeinek másolatát úgy helyezték el egy-egy állványra, ahogyan azt az alkotás pillanataiban a mester láthatta. A különleges műélvezet után a környék miliőjébe illeszkedő, stílusosan elegáns Vallon de Valrugues hotel biztosította a teljes relaxációt.

A következő állomás a házak, utcák alapanyagául is szolgáló sziklára épült apró, ódon hangulatú Gordes volt. A teraszos elrendezésű falu különleges látványossága az amfiteátrum, valamint a település legmagasabb pontján található templom és várkastély, illetve a Városháza míves épülete, amit a völgyben található cisztercita Senanque-kolostor és a négy kilométerre fekvő Village de Bories megtekintése tesz feledhetetlen élménnyé. A fallal körülvett Village de Bories különlegessége, hogy egy-két emeletes, méhkasra emlékeztető kunyhóit nem cement, hanem ék alakú mészkő lapok tartják össze. Ha pedig még ezután is marad erőnk újabb élményeket gyűjteni, kellemes kirándulásokat tehetünk a környező apró falvakban, ellátogathatunk a különleges provence-i virágpiacokra, vagy a cédruserdőkhöz. Gordes-ban az igazi kényeztetést a mindössze 29 szobás, családias hangulatú Hôtel Les Bories ígéri, amely 20 hektárnyi olajfa-, levendula-, cédrus- és tölgyültetvényen várja a vendégeket. A saját helikopter-leszállópálya nemcsak a légi járművel érkezőket szolgálja: a Luberon Nemzeti Park felett tett léghajóút mellett a helikopteres sétarepülés is a szálloda szolgáltatásait gazdagítja.

A partra vetett, ám Provence tájain hamar vigaszra lelt társaság a Nizzát Mentonnal összekötő tengerparti utakon járva is egyedi szépségű településekre és persze hotelekre lelt. A keskeny félszigeten elhelyezkedő, apró halászfaluból mára a milliomosok házaival gazdagított, felkapott üdülőhellyé vált Saint Jean Cap Ferrat mellett a monumentális sziklás csúcsba kapaszkodó, kalandos történelmű, a mélyben fekvő tengerre csodálatos kilátást adó Éze is parádés látványosság. A különleges élményt a városkát a tengerparti Éze sur Mer-rel összekötő, az itt szívesen időző német filozófusról, Nietzsche-ről elnevezett gyalogösvényen tett séta tette még emlékezetesebbé. A sziklacsúcsra épített Éze ékessége az a középkori kastély, amelynek értékeit a XXI. századi technikával ötvöző Chèvre d’Or hotel őrizte meg: klasszikus stílusú szobái, két Michelin-csillagos étterme, páratlan kilátást ígérő terasza, a tenger fölé nyúló sziklán elhelyezkedő uszodája biztosított fenséges élményt a kalandos túra után Provence szerelmeseivé vált utazóknak.

 

Bogart nyomában

A kifinomult, családias hangulatú, apró luxushotelek közé tartozik az Hôtel Les Roches is, amely a Côte d’Azur Iles d’Or szakaszán, egy rendkívül hangulatos apró halászfaluban található. Tizenkét kilométeres partszakaszának köszönhetően Le Lavandou mára kifejezetten felkapott üdülőhellyé vált, amely tökéletes kiindulópont a közeli Maures hegység felfedezéséhez, és feledhetetlen kirándulásokat ígér a Trize szökőkutakhoz, Herkules templomához, a helyi kézművesek piacára vagy éppen Saint Tropez-ba. A romantikus sziklaszirten álló, 30 szobával és lakosztállyal, saját tengerparttal és jachtkikötővel rendelkező Les Roches egzotikus kertjével, vendégszerető személyzetével olyan hírességeknek is szálláshelyéül szolgált, mint Winston Churchill, Humphrey Bogart – a legendás színész a legszebb lakosztály névadójává vált – és a hallhatatlan költő, író, festő Jean Cocteau. A különlegességek sorát gyarapítja, hogy az étterem teljes fala panorámaablakokból áll, lenyűgöző kilátást nyújtva az Iles d’Or teljes partszakaszára.

 

Csodakastélyok

 

Villa Kerylos

A különleges épületet Theodore és Joseph Reinach, a kor két kiemelkedő francia alakja építette meg Beaulie sur Mer-ben, Emmanuel Pontremoli tervei alapján 1902 és 1908 között. Maga a Kerylos szó jégmadarat vagy „régi szép időket”-et jelent, hiszen a görög mitológia szerint a jégmadár megjelenése a legjobb ómen. A Nizza és Monaco között található villa nemcsak az építmény jellegében, hanem a berendezés és miliő hangulatában is az ókori görög időket idézi: az időszámításunk előtti második században voltak jellemzőek az ilyen típusú görög nemesi házak. A villa kertjéből fantasztikus kilátás nyílik Saint Jean Cap Ferrat félszigetére. A kertben olajfák, szőlőtőkék, gránátalmafa, oleanderek, íriszek fenyők, pálmák és ciprusok idézik a mediterrán hangulatot. Az ide érkező vendégek egy saját „elektronikus idegenvezetőt” is kapnak, melynek segítségével négy nyelven hallgathatják meg a villa történetét minden egyes helyiségről és a régi görög időkről.

 

Villa Ephrussi de Rothschild

A tengerparton álló fényűző villa, csodálatos kilátással Beaulieu és Villefranche öbleire, Saint Jean Cap Ferrat-ban található. A századelőn ez a francia városka számított az egyik legfelkapottabb üdülőhelynek Észak-Amerikában és Európában. Baroness Ephrussi de Rothschild 1905–1912 között építtette a villát, a reneszánsz, firenzei és velencei paloták mintájára. Az épületet, mely a baronesse kedvenc színében, rózsaszínben pompázik, kilenc gyönyörű kert veszi körül: japán-, francia-, spanyol-, egzotikus és rózsakert található az óriási parkban. A megszállott utazóként ismert Rothschild-utód a művészetek nagy rajongójaként számtalan műalkotást felhalmozott Cap Ferrat-i villájában, halála után pedig a Francia Szépművészeti Akadémiára hagyta azokat, mint magát az épületet is, a birtokkal együtt. A kertekben egyébként nem csak a világ minden tájáról idehozatott több ezer féle-fajta növény pompázik, de valóságos kis állatkertet is találunk: majmok, törpepapagájok, gazellák, antilopok, mongúzok és flamingók élnek a parkban.