A Fürdőszövetség kezdeményezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál annak a rendeletnek a pontosítását, amely lehetővé teszi a strandok, fürdők megnyitását.
A kormány a koronavírus fertőzéssel szembeni védelmi intézkedések enyhítése keretében úgy rendelkezik, hogy a strand, valamint a szabadtéri fürdő nyitva tarthat és látogatható. Erre reagált közleményben a Fürdőszövetség: „A köznyelvben bármilyen egyértelműnek is tűnik az a megfogalmazás, hogy a strandok, szabadtéri fürdőhelyek kinyithatnak, jogilag és szakmailag többféleképpen lehet értelmezni azt. A Fürdőszövetség arra kérte a hazai fürdőket, hogy egyelőre higgadtan értelmezzék a kormányrendeletet, továbbá lehetőleg várják meg a kormányzati részletszabályokat (pl. medence- és szolgáltatástípusok, higiénia, befogadható létszámok). Ezek ismerete nélkül felelősen nem nyitható meg fürdőlétesítmény a vendégek előtt.”
Épp ezért a Fürdőszövetség már kezdeményezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál a megjelent rendelet pontosítását, a nyitás feltételeire vonatkozó részletszabályok gyors közzétételét.
„A fürdővendégektől tisztelettel kérünk még néhány nap türelmet, most a kapkodás lenne a legrosszabb választás! Biztosíthatunk mindenkit, hogy ki fognak nyitni a fürdők, lehet majd biztonságosan fürdőzni, strandolni, de addig még sok fontos kérdés vár tisztázásra. A legtöbb fürdő eleve úgy tervezte a tavaszi felkészülési és karbantartási munkálatait, hogy május végén, Pünkösdkor fog majd újranyitni. A fürdők szinte mindegyike kényszerű üzemszünetet tart, a biztonságos és felelősségteljes működéshez jellemzően két-három hétre is szükség van. Mivel a jelenleg belátható időszakban még nem várható tipikus strandidő, a strandok tömeges nyitásának kérdése még pár napig biztosan nem is lesz aktuális.” – írták közleményükben.
A szervezet arra kér minden magyar fürdővendéget, hogy az idén a pihenését, nyaralását tervezze Magyarország fürdővárosainak egyikébe. „Ezzel – amellett, hogy remekül fogják érezni magukat – nagyon sokat segítenek a 18 ezer munkahelyet biztosító, magyar fürdőszektor talpraállásában is.”