Rekordszámú jelentkező a Balaton-átevezésre

Rekordot jelentő, több mint 2000 nevezés érkezett a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, az augusztus 16-i Balaton-átevezésre.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) STOPPER úszóházában elhangzott, hogy a Badacsony és Fonyód közötti 9 kilométeres táv kajakban, kenuban, SUP-on vagy akár sárkányhajóban lapátolva is megtehető a vitorlásokból álló vízi folyosón keresztül, amely a déli partról vezet át Badacsonyba és vissza. A rajt és a cél helyszíne nem változik, Fonyódon a kutyás strand lesz a verseny központja, ahol a táv teljesítése után idén is szórakozási lehetőségek várják az átevezés közönségét.

Könnyid László, Magyar Turisztikai ügynökség vezérigazgató-helyettese elmondta, kutatásaik azt mutatják, hogy az aktív időtöltést kedvelők és keresők száma egyre nő, népszerűek a sportos, vízközeli események. “A Balaton-átevezés sokakat fog megmozgatni, és ezáltal az új generációból is sokan megszeretik majd a vízi sportokat” – jelentette ki.

A Balaton-átevezésre a jövő hét végéig lehet nevezni a balatonatevezes.hu weboldalon, vagy a helyszínen az előző napon 12 és 17 óra, illetve a rendezvény napján 6.30 és 11 között.