Az idő vihara ugyan meggyötörte, de Salgó vára olyan különleges helyen emelkedik, ahová már csak a csodás kilátás miatt is érdemes elzarándokolni.
Salgó Várának jelentése nem véletlenül fénylő, ragyogó. Az erődítmény ugyanis, amit valamikor a 13. század végén, vagy a 14. század elején emeltek a Medves-fennsík 625 méter magas vulkáni csúcsát koronázza meg, amelyet a bazaltoszlopok olyan formabontó módon alkotnak, mintha zsákokként lennének egymáshoz préselődve. A késő román építészet egyik legszebb példájaként számon tartott épületegyüttesben a vártorony mindig szerves egységet alkotott a várudvarral.
A XVI. század elején, a Szapolyaiak uralkodása alatt a vár jelentős bővítésen esett át. Ekkor került sor az alsóvár és a lakószárny építésére, hogy még impozánsabbá tegyék a komplexumot. A török fenyegetés azonban folyamatosan veszélyeztette a várat, amely végül elesett. Az idők folyamán eljelentéktelenedett erődítmény történetének szomorú fejezete pedig – más magyarországi sorstársaihoz hasonlóan – az, amikor osztrák katonaság a császári parancsra felrobbantotta.
Az idő vasfoga által nem kímélt várat 1938-ban kilátó formájára rekonstruálták, majd az 1980-as években komolyabb helyreállítási munkálatok kezdődtek. A fennmaradt várfal maradványai arra engednek következtetni, hogy az erőd eredetileg három részre oszlott: a felső, középső és alsó várra. A felső várat a kiemelkedő szikla tetejére emelték, míg a középső vár a felső várat is körülölelte. Az alsó vár egykori helyét mára már csak néhány falmaradvány jelzi az északnyugati oldalon.
Miközben a 2000-es évek elején végzett újabb, nagyobb helyreállításoknak köszönhetően Salgó Vára megmenekült a teljes megsemmisüléstől, a múltidézés mellett azért is érdemes felkeresni az erődítményt, mert még a romjairól is lenyűgöző kilátás nyílik a Medves-fennsíkon messze túl, a Karancs hegyvidékére. Tiszta időben pedig dél felé akár még a Mátra vonulatai, északon pedig a Magas-Tátra csúcsai is feltárulkoznak a szemlélődő előtt.
Kocsis Erika